A zimankó miatt létszámkorlát nélkül fogadják a hajléktalan személyeket a fóti úti átmeneti szálló nappali melegedőjében

, , ,
  •  
  •  
  •  

Az életveszélyes hideg miatt hétfőn életbe lépett a „vörös kód” a hajléktalanellátásban. Ez azt jelenti, hogy minden szociális intézmény számára kötelezővé válik a bajba jutottak, hajléktalanok befogadása. Tápi Eszter, a fóti úti Twist Olivér Alapítvány vezetője elmondta, úgy döntöttek, hogy a nappali melegedőjükben átmenetileg megszüntetik a létszámkorlátot: a naponta beengedhető 60 személyen felül még több embert befogadnak. „Senkit sem küldünk el, a nappali melegedő nyitvatartásában, azaz reggel 9-től 3-ig mindenkit fogadunk.”

Tápi Eszter elmondta, naponta 50 adag meleg ételt tudnak kiosztani, az ételt az Egészségkonyhától kapják. Péksüteményt azonban szinte mindig tudnak adni az éhes melegedőknek. Továbbá a Twist Olivér Alapítvány utcai gondozó szolgálata hétköznap reggel 10 és este 10 között „terepen” van, és felkeresi azokat a hajléktalanokat, akik közterületen élnek nem hajlandók szállóra menni.

fotó: Várai Mihály / Újpest Média

„Az átmeneti szállónk még mindig, folyamatosan teljes létszámmal üzemel, ide várólista van” – mondta az intézményvezető. Tápi Eszter hangsúlyozta, a legnagyobb segítséget az jelenti, ha az állampolgárok telefonon jelzik, ha utcán tartózkodó, segítségre szoruló hajléktalannal találkoznak. „A telefonos bejelentést követően az utcai szolgálatosaink felkeresik a hajléktalant, és mindenben segítjük őket.”

A Twist Olivér Alapítvány arra kéri továbbá az újpesti polgárokat, ha van lehetőségük, akkor adományozzanak. „A nagy hidegben leginkább takaróra van szükségünk, de meleg férfiruházat, alsónadrág és zokni is sokat segítene.

BJ