Új korszak kezdődik Újpest életében

  •  
  •  
  •  

Október 30-án tartotta meg alakuló ülését a képviselőtestület. Déri Tibor polgármester mellett négy alpolgármester és hét frakció kezdi meg a munkát.

Megtelt érdeklődőkkel a Városháza díszterme, október 30-án, a megválasztott képviselő testület alakuló ülésén. A hagyományos ceremónia alkalmával dr. Stanka István, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a választás eredményét, majd utána a képviselők és a polgármester is letette az esküt. Déri Tibor polgármester székfoglaló beszédében kijelentette, hogy október 13-án lezárult egy korszak és egy új veszi kezdetét a kerületben.

A mai nappal új fejezet nyílik Újpest és az újpesti polgárok életében. A városháza kinyitja kapuit az emberek előtt. Polgármesterségem alatt a városházi politika nem hatalom, hanem emberközpontú lesz. Ideje, hogy megváltoztassuk a politikáról alkotott képet, ideje, hogy új politikai kultúrát honosítsunk meg. Egy olyan politikai kultúrát, amiben végre a politika dolgozik az emberekért – mondta a polgármester.

A képviselő testület megválasztotta az új alpolgármestereket is. Ezentúl, Dr. Trippon Norbert gazdaságért és költségvetésért felelős alpolgármester, Cziegler László várostervezésért, városüzemeltetésért és rendészetért felelős alpolgármester, Kanász-Nagy Máté népjólétért felelős alpolgármester, valamint Bedő Katalin kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester segíti a városvezetés munkáját.

Az ülésen megalakultak a frakciók is.
4 fővel a Demokratikus Koalíció, 3 fővel az MSZP, a Momentum Mozgalom 2 fővel, az LMP 3 fővel, a Jobbik 2 fővel, 5 fővel a Fidesz, 1 fővel pedig az Újpestért Egyesület alakított frakció, valamint a DK, a Momentum, az LMP, a Jobbik és az MSZP által frakciószövetség jött létre, dr. Trippon Nobert vezetésével.

Az új városvezetés megkezdi tehát a munkát, a polgármester kijelentette, hogy több projektet is felülvizsgálnak és minden beruházást társadalmi párbeszéd előz meg.

, , ,