Újpest segít a Tungsram elbocsájtás előtt álló alkalmazottainak

, , , , , , , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Tegnap délután kaptam kézhez Jörg Bauer elnök-vezérigazgató levelét, amelyben arról tájékoztatott, hogy a 3500 főt alkalmazó Tungsram 1600 dolgozójától szeretne megválni 2022 végéig. Levelében kitér arra, hogy Újpesten ez körülbelül 400 embert érint majd október és december között – mondta el az újpesti képviselő-testület április 28-ai ülésén Déri Tibor polgármester. A súlyos válságban lévő nagyvállalat dolgozóinak nyújtandó önkormányzati segítség mellett a képviselők számos, a kerület életét érintő ügyben is döntést hoztak.

Közbenjárnak a dolgozókért

A polgármester a szomorú tények ismertetése után közölte:

“Sajnálatunkat fejezzük ki, amiért ilyen döntést hozott a Tungsram, és együttérzésünket fejezzük ki azokkal a dolgozókkal, akiket elbocsájt a cég. De párbeszédet is szeretnénk kezdeményezni a szakszervezetek, a Tungsram vezetése, a frissen megválasztott újpesti országgyűlési képviselők és a magyar kormány között, az egyeztetésre pedig már május 3-án sor kerül. Bízom benne, hogy közösen tudunk segíteni az érintetteknek.”

Déri Tibor

Déri Tibor emellett felhatalmazást kért a képviselőktől arra, hogy felkereshesse a IV. kerületben működő cégeket azért, hogy

az érintett 400 emberből minél többet helyben, Újpesten tudjanak továbbfoglalkoztatni.

Nagy István, a Fidesz újpesti frakcióvezetője örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a vállalat láthatóan partnerként tekint az önkormányzatra, bár azt nem tartotta indokoltnak, hogy az újpesti cégek felkereséséhez külön testületi felhatalmazást kért a polgármester. De természetesen így is támogatta az előterjesztést, amelyet a képviselő-testület végül egyhangúlag fogadott el.

Nagy István

Újabb lépés a zöld jövő felé

Ezt követően a városatyák elfogadták Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester javaslatát, amely annak a jogi kereteit teremtette meg, hogy az újpesti lakcímmel rendelkezők, hároméves fenntartási kötelezettség mellett ingyenesen igényelhessenek az önkormányzattól komposztáló ládákat és esővízgyűjtőket. Előbbiek szakszerű használatához egy képzés is kapcsolódik majd.

Trippon Norbert

Az eszközök kiosztására évente két alkalommal kerül sor, a megfelelő igénybevételt pedig az önkormányzat évente kétszer fogja ellenőrizni.

Közérthető és növekvő gondoskodás

Kanász-Nagy Máté javaslatára elfogadták a kerület új szociális rendeletét is, amely a 2015-ös, 164 módosításon átesett eddigi keretrendszert váltotta fel.

Kanász-Nagy Máté

A leköszönő népjóléti alpolgármester elmondta, hogy a lépésre komplex felülvizsgálatot követően, a Kormányhivatal javaslatainak figyelembevételével került sor. Hozzátette, hogy a támogatási struktúrák és a támogatási típusok nem változnak, viszont

  • a lakhatási támogatás,
  • a lakbértámogatás,
  • a gyógyszerutalvány,
  • a gyermekek születéséhez kapcsolódó támogatás,
  • a beiskolázási támogatás,
  • az oltástámogatás,
  • a temetési támogatás és
  • a települési támogatás

összegét sikerült emelni, ezzel ellensúlyozva az utóbbi időszakban meglódult infláció negatív hatásait.

Kanász-Nagy Máté

“Az új rendelet sokkal egyértelműbben fogalmaz, áttekinthetőbb. Olyan szöveget sikerült alkotni, amelyet nem csupán jogászok és szakemberek, de bárki megérthet, aki áttanulmányozza”

– mondta el Kanász-Nagy Máté.

Költöző műemlék és kegyeleti értékőrzés

Bedő Kata kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester javaslatára arról is döntés született, hogy gróf Károlyi István emléktábláját – amely jelenleg a róla elnevezett utcában található – áthelyezik a városháza főhomlokzatára.

Bedő Kata

Emellett az önkormányzat megváltotta az Erkel család Megyeri temetőben található sír- és emlékhelyét.

Fontos volt még

A képviselők elfogadták továbbá a kerületi rendőrkapitány beszámolóját a tavalyi évről, döntöttek arról, hogy Káposztásmegyeren június 26-ára írják ki az időközi önkormányzati választást az elhunyt Barrel Zoltán megüresedett helyére, és határoztak arról is, hogy négy hátrányos helyzetű újpesti roma fiatal támogatásával az önkormányzat csatlakozik a Budapest Esély programhoz.

Az ülésen búcsúzott el a testülettől a parlamenti mandátumhoz jutott Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármester, aki napirend előtt számolt be bő kétéves önkormányzati munkájáról, amelynek vélt vagy valós hiányosságait napirend után Nagy István sorolta fel.