Újpest továbbra is segíti a házi karanténba kényszerülteket

  •  
  •  
  •  

„A járvány első hullámában sokkal szélesebb mozgásteret hagyott a kormány az önkormányzatoknak a védekezésre, mostanra viszont szinte mindent központilag szabályoznak. Ettől függetlenül minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy az újpestiek a lehető legkevesebb kellemetlenséggel vészeljék át a járványidőszakot

– hangsúlyozta megkeresésünkre Czigler László, várostervezésért, közbiztonságért és rendészetért felelős alpolgármester, az Újpesti Operatív Törzs vezetője.

A városatya elárulta, hogy az utóbbi szervezetnek a kormányzati szabályozások szinte nullára csökkentették a döntési jogköreit.

„Ettől függetlenül tesszük a dolgunkat, figyelemmel kísérjük a helyzetet és segítünk, amiben tudunk”

– közölte az alpolgármester, aki felhívta a figyelmet arra, hogy

a házi karanténban lévők megsegítésére létrehozott telefonszám – 06-70-500-1546 – továbbra is aktív.

„Ha valaki ilyen helyzetben nem tudja megoldani a bevásárlást, vagy a gyógyszerkiváltást, akkor abban továbbra is nagyon szívesen segítenek az önkormányzat munkatársai”

Kapcsolódó írás

Az Újpesti Szakrendelő a kormány helyett is készen állt az oltásra

Kanász-Nagy Máté az Újpesti Szakrendelő előtt várta ma reggel a kormány által ígért vakcinaszállítmányt, hiába.TOVÁBB

– közölte Czigler. Hozzátette, hogy az újpestiek egyébként már rutinosan használják a segélyvonalat, csak azok tárcsázzák a számot, akik fertőzöttként vagy kontaktszemélyként a négy fal közé kényszerültek, és nem terhelik felesleges kérésekkel az ügyintézőket.

Az alpolgármester azt is elárulta, hogy az önkormányzat egy hónapos időtartamra, két autót kapott a Renault Hungáriától, a cég ezzel segíti a vírus elleni védekezési munkálatokat, amiért nagyon hálás a kerület vezetése.

Czigler László arra is kitért, hogy a kerületi közterület-felügyelők az oltási munkálatok koordinálásából is aktívan kiveszik a részüket:

  • volt, hogy a háziorvosi rendelők előtt igazították el a vakcináért érkezőket, illetve
  • arra is készen állnak, hogy ha beindul végre a tömeges oltás, akkor az oltópontok környékén segítsenek fenntartani a rendet.
, , , ,