, ,
  •  
  •  
  •  

Déri Tibor polgármester az alpolgármesterekkel, a jegyzővel, szakértőkkel, óvodavezetőkkel, a Fővárossal együttműködéstben azt a döntést hozta, hogy szerdától rendkívüli szünetet rendel el az intézményekben. A polgármester hangsúlyozta, hogy hétfőn és kedden csak az vigye óvodába vagy bölcsődébe gyermekét, aki semmilyen más úton nem tudja megoldani gyermeke elhelyezését. Természetesen ezt a két nap hiányzást igazoltnak tekinti az intézmény, nem kell hozzá orvosi igazolás.

Azt is kiemelte Újpest polgármestere, hogy a gyermekekre lehetőleg ne a nagyszülők, idős rokonok vigyázzanak, hanem inkább a szülők, ismerősök, esetleg a szomszédokkal közösen.

Hétfőn és kedden az óvodavezetők felmérik a lakosság igényét, és a városvezetéssel közösen kialakítják a rendkívüli szünet alatt bevezetésre kerülő kerületi ügyeleti rendszert. Minden rászorulónak a kerület segíteni fog, senkit nem hagynak ellátás nélkül.

Azoknak a családoknak, akik otthon maradnak gyermekeikkel, és emiatt jogvitába kerülnek munkáltatójukkal, jogsegélyszolgálatot fognak bevezetni.

Hangsúlyozta, hogy most legfontosabb, hogy mi újpestiek összefogjunk, vigyázzunk egymásra!