Újpesten kapcsolták le a kokainfüggő rendvédelmi dolgozót

  •  
  •  
  •  

Bűnügyi felügyelet alá került az a taxis díler, akit a napokban fogott el a Készenléti Rendőrség egy újpesti parkolóban, amikor épp kokaint adott el egy rendvédelmi dolgozónak – közölte a rendőrség.

A 47 éves budapesti férfi idén márciustól terjesztette a kábítószert, amit vevőivel egymás között csak patronként, izéként, sütiként és lekvárként emlegettek, és taxijával szállított ki a megadott címekre.

A díler kocsijában és a lakásán különböző színű és állagú, már kiporciózott anyagokat találtak: fehér port, zöld növényi törmeléket és narancsszínű tablettát is. A rendőrök lefoglaltak tőle digitális mérleget és mozsarat is. A lefoglalt anyagokról a vegyészszakértő megállapította, hogy MDMA típusú kábítószer.

A rendőrségi közlemény szerint

a dílerrel együtt elfogott rendvédelmi dolgozó a gyanú szerint legalább két éve rendszeresen vásárolt kokaint.

A nyomozó ügyészség folytatólagosan, csekély mennyiség fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklása vétség gyanúját közölte a 36 éves férfival, aki beismerő vallomást tett.

, , , , ,