Újpesti győztes a balkonversenyen

  •  
  •  
  •  

Idén a Virágos Magyarország „Virágos balkonok, virágos kertek” versenyét – a vírushelyzetre való tekintettel – a települések helyett a lakosság számára hirdette meg a Magyar Turisztikai Ügynökség 2020 májusában. Nevezni saját előkertről, balkonról készült fotókkal lehetett.

Összesen csaknem 2500-an pályáztak, a legtöbb nevezés Pest megyéből, valamint a fővárosból, illetve Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett. A szakmai zsűri a három legszebb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett díjazta a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb vagy a legharmonikusabb balkonkertet, a legromantikusabb előkertet, a leginkább fenntartható megoldásokat, de egy-egy Bálint Gazda emlékdíjat is odaítéltek Magyarország kertésze, a verseny egykori zsűritagja tiszteletére. Az emlékdíj az olyan pályázatokat díjazta, amelyek a dísznövények és a gyümölcsök, valamint a zöldség-, illetve fűszernövények együttélésére építettek.

Az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet 150 ezer forintos kertészeti utalvánnyal jutalmazták, ezen kívül a 8-8 különdíjas pályázat 100 ezer forint értékű kertészeti utalvánnyal gazdagodott. A közönségszavazás 3-3 kategóriagyőztese is 100 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyert, illetve mindkét kategória szavazói között 3-3, egyenként 25 ezer forint értékű utalványt sorsoltak ki.

A balkonkertek esetében, bár még mindig a klasszikus egynyáriaké a főszerep, a zsűri szerint örömteli, hogy egyre többen alkalmaznak fűszernövényeket és évelőket is. A szakemberek szerint a pályaművek bebizonyították, hogy a legkisebb helyen is lehet harmonikus és használható kerti teret kialakítani. A balkonkertészkedők találékonyságát mutatja, hogy szinte bármit lehet ültetőedénynek használni, és nincsen olyan tárgy, ami ne válhatna kerti dísszé egy kreatív kompozícióban. Jellemzőek a bátor színkombinációk is, amelyek vidám színfoltot adnak az épített környezetben.

A legszebb balkon egyik fődíjasa újpesti: a biológia-földrajz szakos tanárnő, Frekot Erika 8. emeleti balkonkertje – a zsűri megfogalmazása szerint – oázis a panelrengetegben. A ginkgo biloba fa, a falra futó vadszőlő és díszborostyán, az egynyári virágok és a földieper megférnek egymás mellett. A balkonkertben szívesen töltenek időt a ház vendégei és két macskája.

A tulajdonos a balkonkertészkedés mellett ismeretterjesztő-környezeti nevelő gyermekkönyveket is ír. Első könyve, a természettudományos meséket tartalmazó Mesés barangolások 2016-ban jelent meg. Emellett fotózással is foglalkozik, 2015-ben az Újpest önkormányzata által kiírt fotópályázaton, „Állatbarát Újpest”-kategóriában második helyen végzett. Kedvenc helyei a Népsziget és a Homoktövis Természetvédelmi Terület; utóbbi élőhelykezelési programjában önkéntesként évek óta részt vesz.

, , ,