“Menedék Újpesten” címmel rendeztek konferenciát a IV. kerületben élő Ukrajnából érkezett menekült gyermekek és családjaik helyzetéről, kilátásairól a K25 közösségi térben június 18-án. A rendezvény egy új pályázati projekt nyitányaként szolgált, melynek célja az ukrajnai menekült családok segítése.
A Fővárosi Szociális Közalapítvány, Budapest Főváros Önkormányzata és az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodája által támogatott projekt keretében felmérést készítenek az Újpesten élő ukrán menekültek jelenlétéről, becsülhető létszámáról, továbbá információs füzetet is készítenek számukra, amely segíti őket abban, hogy eligazodjanak a kerület ügyeiben.
Ruszkai Zsolt, Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye vezetője elmondta, rendkívül kevés az információ arról, hogy élnek-e ukrajnai menekültek a kerületben. Annyi bizonyos, hogy körülbelül 35 ezer átmeneti védelem alá vont háborús menekült él jelenleg az országban, nagyrészük Budapesten rendezkedett be. Éppen ezért a közeljövőben felkutatják, élnek-e Újpesten a háború elől elmenekült ukrajnai kisgyermekes családok, továbbá hozzáférnek-e a menekültek oktatási és szociális szolgáltatásokhoz.
„Továbbá helyi csoportfoglalkozásokhoz interkulturális tematikát dolgozunk ki a kutatások eredményei alapján. Ezek az ősz folyamán meg is valósulnak.” Ruszkai Zsolt azt is közölte, az átfogó kutatást követően nyilvánosságra hozzák az adatokat; az eredmények szeptember elején várhatóak. A programra 6 millió 775 ezer forintot nyert Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye.
BJ