Piacképes tudást ad a nagymúltú UMSZKI – Modern, a mai kor igényeinek megfelelő eszközökkel várják a diákokat

  •  
  •  
  •  

Szakma, érettségi és nyelvtudás. Mindezt egyszerre kínálja a BMSZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikuma azoknak a továbbtanulóknak, akik az iskola négy ágazata közül választanak. A tapasztalat azt mutatja, hogy kifejezetten nagy igény van a piacon az UMSZKI elektrotechnika és elektronika, informatika és távközlés, gépészet, valamint specializált gép- és járműgyártás ágazatán végzett szakemberekre. Ziegler Tünde Edit igazgatóval és Bodó Antal igazgatóhelyettessel beszélgettünk.

– Újabb mérföldkőhöz érkezett az UMSZKI, az intézmény 95 éves lett tavaly, és múzeumot is kapott.

– Intézményünk 2 éve elhunyt pedagógusa, Urbán Kornél, valamint Gulyás Ildikó és Kovács János pedagógusok munkásságának köszönhetően múzeum nyílt meg az UMSZKI-ban, amely ingyenesen látogatható az intézmény nyitva tartási idejében, és a nyílt napokon is büszkén mutatunk meg az érdeklődőknek. Az iskola 1927-ben nyitotta meg kapuit, akkoriban is középiskolaként funkcionált, faipari és gépészeti oktatással. Arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy a II. Világháborút követően a tanárok és a diákok a saját kezükkel építették újjá az UMSZKI-t, hogy újból megkezdődhessen a tanítás.

– Milyen beállítottságú diákoknak ajánlják az UMSZKI-t?

– Technikumként üzemel az iskola, ráadásul két tanítási nyelvű intézmény vagyunk: egyes osztályainkban idegen nyelven, angolul, vagy németül zajlik az oktatás. A hatéves nyelvi tagozatokon az előkészítő évet követően idegen nyelven oktatják a matematikát és a történelmet, valamint a szaktantárgyakat, továbbá magát az érettségit is idegen nyelven teszik, tehát nekik két nyelvű érettségi bizonyítványuk lesz, a mellett, hogy öt év alatt szereznek egy szakmát.

Emellett természetesen vannak a hagyományos magyar nyelvű osztályaink, amelyek ötévesek. A diákok tizenkettedikben érettségiznek az általános tantárgyakból, tizenharmadikban pedig a szakmai érettségijük következik. Hozzáteszem, a szakmai érettségi emelt szintű érettséginek számít, ami beleszámít az egyetemi felvételibe.  Visszakanyarodva a kérdésre, hogy milyen gyerekeket várunk. Várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a gépészet, a specializált gépgyártás, az elektronika, illetve az informatika iránt. Tavaly elindultak a diákjaink a FANUC Olimpia robotprogramozási versenyen, ahol remek eredményekkel végeztek, egyedüli középiskolás csapatként. Várjuk a műszaki beállítottságú diákokat, mi ideális feltételeket biztosítunk a kibontakozásukhoz. Négy éve megnyertük a VELUX Alapítvány egyik pályázatát, amely során közel 400 millió forintos pályázati összeghez jutott az iskola, az összeget teljes mértékben a mai technikai igényeknek megfelelő eszközök beszerzésére fordítottuk.

Meggyőződésem, hogy országszerte is egyedülálló felszereltsége van az UMSZKI-nak, ahol rendkívül piacképes oktatást és tudást szerezhetnek a diákjaink a négy ágazatunk, informatika, elektronika, gépészet, specializált gép és járműgyártás terén. A tapasztalatunk azt mutatja, hogy nálunk nemcsak érettségi és technikusi bizonyítványt szereznek a fiatalok, hanem egyenes az útjuk az egyetemre is. Egyre több olyan diákunk van, aki továbbtanul: az Óbudai Egyetem és a gödöllői egyetem is nagyon szívesen látja a hallgatóinkat, de többen mentek már a műegyetemre is az UMSZKI-ból.

– Milyen felvételire számíthatnak a Görgey Artúr utcába érkező diákok?

– Előrebocsátom, az angol tagozatra olyan diákokat várunk, akik számára nem ismeretlen ez a nyelv, azonban német tagozatra akár nyelvtudás nélküli jelentkezőket is felveszünk, és az előkészítő évben felkészítjük németből. Hozzáteszem, a mostani érettségink a 18 németes diákból 16-an felsőfokú nyelvvizsgával zártak. Ami a felvételit illeti: a hozott pontokat mi ötven pontra értékeljük, a hetedik év végi és a nyolcadik féléves magyar, matematika, történelem, idegen nyelv és fizika tantárgyak számítanak. A központi érettségin száz pontot lehet szerezni, ötven a matek, ötven a magyar maximális pontszám. Az UMSZKI sajátossága, hogy felvételi elbeszélgetést tartunk, amelyen százötven pont szerezhető. A beszélgetésen az intézmény tanárai és diákjai is részt vesznek, a jelentkező elhivatottságát mérjük fel. Ez egyrészt egy tesztből áll, amely során az alapvető műszaki ismereteket vizsgáljuk, például különböző szerszámokat kell felismerni. Másrészt egy elbeszélgetés során a jelentkező elhivatottságát, érdeklődési körét mérjük fel.

Újabb nevekkel bővült a Tudósok Táblája az UMSZKI falán

Együtt emlékeztek Újpest tudományos életének kiválóságairól városunk politikai, kulturális és gazdasági életének képviselői november 14-én a Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum udvarán. Ebből az alkalomból újabb hat akadémikus neve került fel a Városvédő Egyesület kezdeményezésére állított emléktáblákra az UMSZKI falára.

– az 1927-ben a Könyvesben érettségizett Béll Béla meteorológus

– az 1913 és 24 között az Újpesti Állami Főgimnáziumban tanító Divéky Adorján

– az 1916-ban a Könyvesben érettségizett, matematikus, Kerékjártó Béla

– az iskoláit Újpesten végző, 1944-ben érettségizett vegyész, Körösné Fraknói Veronika

– az 1946-ban a Könyvesben végzett szociálpszichológus, Pataki Ferenc

– az 1926-ban ugyancsak a Könyvesben érettségizett orvos, Simonovits István neve.

BJ

, , ,