Utcát nevezne el a kerületben a nemrég elhunyt Benedek Tiborról az újpesti Jobbik

  •  
  •  
  •  

Szabó Balázs, jobbikos önkormányzati képviselő, sportért felelős tanácsnok a közösségi médiában jelentette be, hogy a csütörtöki testületi ülésen kezdeményezik, hogy a múlt héten elhunyt Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó nevét utca hirdesse a IV. kerületben.

Szabó Balázs a javaslatot azzal indokolta, hogy a kiváló sportember esetében

“a fantasztikus sportteljesítmények példamutató emberi kvalitásokkal és életvitellel párosultak, ezért Benedek Tibor megérdemli, hogy emlékét utcanév őrizze Újpesten”.

A jobbikos képviselő emlékeztetett arra, hogy bár a budapesti közterületek elnevezése 2013 óta fővárosi hatáskör, így Újpest csak kezdeményezőként és javaslattevőként léphet fel ebben a kérdésben a végső szót pedig a Fővárosi Önkormányzat mondja ki.

A procedúra hosszadalmassága miatt szerinte a javaslat leghamarabb 2021-ben válhat valóra.

Szabó Balázs

Szabó arra is kitért, hogy ugyan a vonatkozó szabályozás értelmében közterületet elnevezni csak az illető halálát követően 5 évvel lehet, egy kivétel azonban létezik:

“ha az elhunyt Budapest díszpolgára volt, ez a rendelkezés figyelmen kívül hagyható”.

Mivel Benedek Tibor 2008 óta a főváros díszpolgára, így nem kell hosszú éveket várni arra, hogy Újpest méltó módon kifejezhesse szeretetét és megbecsülését a néhai legendás sportoló iránt.

Az Újpest Médiának a Jobbik kerületi alelnöke elmondta: a szakértőkre bízza, hogy melyik újpesti közterületet találják majd a legalkalmasabbnak arra, hogy Benedek Tibor nevét viselje. Ugyanakkor szívesen fogadnak minden ezzel kapcsolatos lakossági javaslatot is.

Emellett Szabó Balázs arra is javaslatot tett, hogy az újpesti önkormányzat is támogassa a kezdeményezést, hogy a Duna Arénát Benedek Tibor Arénára nevezzék át.

Kiemelte: a kezdeményezéshez már tucatnyi sportújságíró, sajtótermék és sportvezető csatlakozott az elmúlt napokban, és bár az újpesti városvezetésnek nincs konkrét köze a XIII. kerületi sportkomplexumhoz,

“mégis büszkék lennénk rá, ha hazánk legnagyobb és legmodernebb vizes létesítményét az UTE legendájáról neveznék el”.

, , , , , , ,