Varju László: Az újpesti devizahiteleseket is kárpótolná az új DK-s kezdeményezés

  •  
  •  
  •  

Az összeférhetetlenségi törvényjavaslatról, a köztársasági elnöki mandátum meghosszabbításáról és a Demokratikus Koalíció devizahitel-kárpótlási terveiről adott tájékoztatást mai sajtótájékoztatóján Újpest-Angyalföld egyéni országgyűlési képviselője.

Összeférhetetlenség

Varju László elmondta: a Demokratikus Koalíció valamennyi országgyűlési képviselőjéhez hasonlóan ő is támogatja, hogy a parlament összeférhetetlenségi törvényt alkosson. Ez megtiltaná, hogy

az európai uniós források elosztási rendszerében döntéshozóként bárki pályázatot adhasson be ilyen támogatásokra.

Varju László szerint láthattuk, hogy Orbán Viktor és családja, hogyan gazdagodott és vált milliárdossá különböző cégek osztalékaiból és egyéb jövedelemforrásokból az elmúlt években. A képviselő úgy látja, egyértelműsíteni kell, hogy ellenzéki kormányváltás esetén az ilyen jellegű vagyonszerzés összeférhetetlen lesz.

Áder János juttatásai

Ezen felül közölte: támogatja azt a Molnár Gyula, volt MSZP-s képviselő által jegyzett javaslatot, amely meghosszabbítaná a köztársasági elnök mandátumát.

Ez azt célozza, hogy Áder János hivatali ideje ne a 2022-es országgyűlési választás előtt, hanem csak azt követően járjon le. Varju szerint erre azért van szükség, hogy “az új parlament hozhasson döntést a folytatásról”.

A képviselő azért is támogatja ezt a javaslatot, mert jövőre a köztársasági elnök lenne az egyetlen az országban, aki jogosult lenne a 2010-ben egyébként megszüntetett korkedvezményes nyugdíjra.

Emlékeztetett: Áder, életkoránál fogva, 2022-ben még nem lenne jogosult nyugdíjra, ennek ellenére élethosszig 4 millió forintos havi nyugdíjjárulékot és 400 ezer forintos költségtérítést állapított meg számára az Orbán-kormány. Egy ellenzéki vezetésű parlamentnek azonban lehetősége lenne felülvizsgálni ezeket a juttatásokat.

Devizahitel-kárpótlást!

Varju László arra is kitért, hogy a honlapján indított közösségi programalkotás keretében számos javaslatot kapott. Ezek egyike volt

a devizahitellel küzdő családok nehézségein való enyhítés igénye.

“A következő hetekben, az ellenzéki pártok egyeztetésének keretében személyesen is fel fogom vállalni ezt a témát, hiszen csak Újpesten tízezer háztartást érint a probléma”

– fogalmazott Varju László, aki szerint csak a lakáshitelek tekintetében minden tizenötödik család küzd a devizahitelekből fakadó nehézségekkel.

Hangsúlyozta: a problémakörrel kapcsolatban a Demokratikus Koalíció a múlt héten indított társadalmi egyeztetést, illetve tett ígéretet egy olyan törvény megalkotására, amely alapján a bíróságok tisztességes elszámolásra kötelezhetik a bankokat, újraszámoltathatják a szerződéseket, esélyegyenlőséget biztosíthatnak az adósoknak, akik kártérítést is kaphatnak a kiállt megpróbáltatásokért.

Koncepciójuk szerint a kártérítéssel kapcsolatban nem az egyéni ügyfeleknek, hanem az államnak kellene majd a bankokkal tárgyalnia.

Varju László elmondta: a következő napokban szakértőkkel járják majd körbe a témát, az egyeztetések részleteiről pedig külön beszámolnak majd.

, , , , ,