Véget ért az UTE nyári napközis tábora

  •  
  •  
  •  

Augusztus 9-én pénteken elbúcsúztak a szervezők és a résztvevő gyerekek az UTE és az Újpesti Önkormányzat hagyományos nyári napközis táborától, mely öt héten keresztül várta színes és változatos programokkal az újpesti iskolásokat.

Az idén ötödik alkalommal megrendezett, minden évben nagy népszerűségnek örvendő sporttábor keretén belül a gyerekek nyolc különböző sportágat próbálhattak ki az UTE létesítményeiben, emellett kirándulásokon vehettek részt, ellátogattak például a Leányfalui Termálfürdőbe, a Budakeszi Vadasparkba és hajókiránduláson vettek részt Visegrádon. Az öt turnusban zajló táborban közel 1700 gyerek vett részt, akikre 126 pedagógus felügyelt, a sportoktatók pedig 94 foglalkozást tartottak részükre.

A napközis tábor bázisán, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban rendezett záróeseményen az UTE Tornaszakosztály ifjú növendékei és az újpesti taekwondósok tartottak bemutatót, majd − mint minden hét zárásakor − a szervezők díjakat adtak át az utolsó hét sportban, magatartásban és egyéb területeken legjobbnak bizonyult résztvevőinek. Legvégül az öt hét során díjazott gyerekek közül kisorsolt szerencsések UTE-s tornazsákot, bögrét és más holmikat tartalmazó ajándékcsomagot vehettek át.

RD

, , ,