A Hajós Alfréd Sportuszodában harmadik alkalommal rendezik meg a Benedek Tibor Emléktornát, május 19. és 21. között. Az esemény főszervezője idén is az UVSE, kezdeményezése mellé többek között a Magyar Vízilabda-szövetség és a sportért felelős államtitkárság is odaállt.
A hétvégén, május 19. és 21-e között, immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Benedek Tibor Emléktorna a Hajós Alfréd Sportuszodában. A házigazda UVSE mellett a KSI, a Ferencváros, a Honvéd, a Vasas, valamint a CN Catalunya, a Partizan Beograd és a Nuoto Roma vesz részt a tornán.
– Tibor életének szinte utolsó pillanatáig dolgozott és tett a klubért, és a vízilabdáért – nyilatkozta Lovas Péter, az UVSE elnöke az esemény sajtótájékoztatóján. – Igyekeztünk egy olyan tornát megvalósítani, ami még nem volt korábban. Azokat a csapatokat próbáljuk minden évben meghívni, amelyek szorosan kapcsolódnak Tibor életéhez, akár mint edző, akár mint játékos. Beszédet mondott továbbá Vincze Balázs, Märcz Tamás, Berta Csaba, Schmidt Ádám és Madaras Norbert is. A korábbi csapattárs, Märcz elárulta, Tibornak külföldön is óriási presztízse van, nem csoda, hogy a megkeresett csapatok azonnal elfogadták a meghívást.
– Mindannyian a szívünkben és a lelkünkben hordozzuk azt a jellemet és hitet, amit Tibor sugárzott felénk. Nem véletlen, hogy a részt vevő csapatok gyakorlatilag első hívószóra eljönnek – nyilatkozta Märcz Tamás, volt szövetségi kapitány.
– Azt gondolom, hogy mindannyian hálásak lehetünk azért, amit adott nekünk – mondta az eseményen Madaras Norbert, a vízilabda-szövetség elnöke. – Kötelességünk is az ő emlékét méltó módon ápolni, köszönjük az UVSE-nek, hogy ezt megteszi.
A program május 19-én, pénteken 10:00 órától kezdődik, a döntő május 21-én, vasárnap 13:45-től kerül megrendezésre.
Benedek Tiborról május 20-án, szombaton 15:00-től tartanak megemlékezést. Az emléktornára a belépés ingyenes.
Gergely Gábor