1956 hőseinek lelki üdvéért fohászkodtak

  •  
  •  
  •  

Október 21-én, pénteken, az 1996 óta élő hagyománynak megfelelően ismét ökumenikus imaáhítatra került sor az Újpesti Városvédő Egyesület szervezésében.

Az emlékező szertartásnak idén a Rákóczi téri Budapest-Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia adott otthont.

Horváth István atya

Szöllősy Marianne, a városvédők elnöke elmondta, hogy az évről évre megrendezett egyházi megemlékezés célja az ’56-os forradalom és szabadságharc, illetve a résztvevők emlékének ápolása.

Az összejövetelen az ismeretterjesztés személyes dimenziói is helyet szoktak kapni: ha van rá lehetőség, akkor egy-egy idős szemtanú szokott mesélni a 66 évvel ezelőtt megélt élményeiről. Emellett szakmai oldala is van a rendezvénynek, hiszen meghívott történészek is szoktak előadást tartani a megjelent hallgatóságnak 1956-ról és Újpest szerepéről.

Debreczeni-Droppán Béla

“Idén Debreczeni-Droppán Béla a Honismereti Szövetség elnöke tartotta az emlékbeszédet, imát Horváth István plébániai kormányzó, Mészáros Kornél baptista lelkész, Solymár Péter Tamás evangélikus lelkész és Zámbó András református lelkipásztor mondtak. A megemlékezést követően a résztvevők a történelmi témához kapcsolódó agapén vehettek részt”

– foglalta össze a programot Szöllősy Marianne.

Az újpesti önkormányzatot Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester képviselte.

, , , , , , , , , , ,