Az UTE klubigazgatója szerint Roderick Duchatelet zsarolni próbálja őket

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az Újpest FC tulajdonosa, Roderick Duchatelet a felnőtt labdarúgócsapat eredménytelenségéről próbálja elterelni a figyelmet mai nyilatkozatával – közölte az Újpesti Torna Egylet vezetője a tulajdonos mai Facebook-üzenetére válaszolva. Őze István szerint a belga pénzember zsarolással akarja megszerezni a 135 éves klub létesítményeit és labdarúgó-utánpótlását.

„Számtalan könnyedén megcáfolható állítás hangzott el a belga befektetőtől”

nyilatkozta Őze István, az UTE klubigazgatója.

„Például Roderick Duchatelet arra hivatkozik, hogy nem volt elégedett az UTE utánpótlásával, ehhez képest a mi korábbi szakmai igazgatónk vezeti nála a fiatalok képzését több olyan edzővel együtt, akik szintén nálunk dolgoztak. Az a kijelentés pedig, hogy az Újpest FC utánpótlása eredményesebb, mint az UTE labdarúgó-akadémiája, egyszerűen nem igaz, elég ehhez megnézni az elmúlt években elért bajnoki eredményeket a különböző korosztályokban”

– tette hozzá Őze, aki furcsának tartja, hogy Roderick Duchatelet az együttműködés szükségességéről beszél, „miközben kritizálja a mi hatékonyságunkat és eredményeinket”.

Őze István

„Ráadásul a belga üzletember tíz év alatt semmit sem tett le a magyar labdarúgás asztalára, a nagycsapat a kiesés szélén áll, az utánpótlásuk pedig eddig nem is került az első osztály közelébe. Ezek a tények, valamint a Duchatelet-család tulajdonában levő külföldi klubok eredménytelensége és lezüllesztése nem győzte meg az UTE vezetését bármilyen együttműködés szükségességéről”

– fogalmazott az UTE vezetője. Szerinte az Újpest FC tulajdonosának céljai egyértelműek:

„A címerüggyel alig burkoltan megzsarolta a legnagyobb tradíciókkal rendelkező magyar klubot. Ha engednénk neki, akkor külföldi kézbe kerülnének az UTE közpénzből felépült létesítményei, és az övénél sokkal eredményesebb labdarúgó-utánpótlásunk.”

Hozzátette:

„A sorrend egyébként is rossz, a tulajdonos előbb adja vissza a csapat régi címerét, és utána kérjen bocsánatot a szurkolóktól, akiket korábban egyáltalán nem tekintett partnernek, sőt leginkább ellenségként kezelt. A mai kirohanásának az is a célja, hogy elterelje a drukkerek figyelmét a nagycsapat eredménytelenségéről.”