A trianoni diktátum századik évfordulóján egy percre leáll Budapest

  •  
  •  
  •  

Június 4-én 16 óra 30 perckor egy percre leáll a közösségi közlekedés Budapesten, Karácsony Gergely pedig arra kér mindenkit, hogy az autósok, gyalogosok és biciklisták is álljanak meg erre az egy percre, hogy így emlékezzünk a 100 évvel ezelőtti nemzeti tragédiára – derül ki a főpolgármester vasárnapi Facebook bejegyzéséből.

Gondolkodhatunk különbözőképpen arról, a múltat úgy kell-e lezárnunk, hogy kilépünk Trianon árnyékából, vitatkozhatunk arról, mi vezetett a békediktátumhoz, vagy, hogy mi jelenleg a felelős nemzetpolitika, „abban azonban nem lehet közöttünk vita, hogy száz évvel ezelőtt ordítóan igazságtalan, a nemzetek önrendelkezését sárba tipró döntés született” – írja Karácsony Gergely.

 

 

„Mi magyarok, száz évvel a döntés után sem érezhetünk ezzel kapcsolatban mást, mint mélységes fájdalmat. Fájdalmat azért, mert kilakoltattak bennünket országunkból, hiszen Magyarország elvesztette területének és nemzeti jövedelmének kétharmadát. És fájdalmat azért is, mert a nemzeti önrendelkezés jelszavát sárba tiporva, 3,5 milliónyi polgártársunk került pusztán hatalmi számításból, akarata ellenére idegen állam fennhatósága alá. Mintegy 400 ezren kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, sokuk vasúti vagonokban húzta meg magát hetekig-hónapokig, néha évekig. Rájuk, Budapest első menekültjeire is emlékezünk, amikor Trianonról szólunk” – emlékeztet a főpolgármester.

Karácsony Gergely fontosnak tartja, hogy „fájdalmunkból ne gyűlölet, a múlttal való szembenézésből ne a jövő feladása legyen”.

“Ezért, a nemzet fővárosának főpolgármestereként arra kérem a budapestieket, járuljanak hozzá maguk is, hogy egy perce álljon le a város a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én, 16 óra 30 perckor” – írja.

Egy percre meg fog állni a budapesti közösségi közlekedés, leállnak a metrók, a buszok, a villamosok. Karácsony Gergely arra kér mindenkit, hogy erre az egy percre álljon meg a közúti autós, biciklis és gyalogos közlekedés is.

„Aztán az egy percnyi csend után úgy induljon tovább az élet, hogy egy kicsit közelebb vagyunk egymáshoz” – fogalmaz a főpolgármester.

, ,