Akár 2 millió forintra is megbüntethetik az Újpestet a szombati mérkőzés miatt

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség a szombati Újpest-Honvéd NB I-es bajnoki mérkőzésen történteket, miután a szurkolók egy része nem tartotta be a távolságtartásra vonatkozó járványügyi előírásokat – írja az Index.

A portálnak a rendőrség megerősítette, hogy a meccs szervezőjét,

az Újpestet 200 ezertől 2 millió forintig terjedő összegre büntethetik.

Azt, hogy a szurkolók legfeljebb másfél méterre ülhetnek egymástól – minden negyedik széket, egymás mögötti pedig minden másodikat foglalhatnak el –, egy május 27-én megjelent kormányrendeletben szabályozták. Ezt azonban sem a múlt szerdai, Honvéd-Mezőkövesd Magyar Kupa-döntőn, sem a hétvégi bajnokikon nem sikerült maradéktalanul betartatni.

A Puskás Arénában megrendezett kupafináléról és az azt követő ünneplésről több külföldi lap is beszámolt. Két nappal később a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közleményt adott ki, amelyben a szabályok betartására hívta fel a szurkolók figyelmét, és jelezte, hogy a rendőrség a szabályok megszegése miatt megbüntetheti a klubokat.

Emellett visszatérhetnek a zárt kapus meccsrendezéshez is.

Az Index idézte az Újpest biztonsági igazgatóját, aki arról beszélt: szervezőként mindent biztosítottak ahhoz, hogy a szurkolók be tudják tartani az előírásokat, amire többször is figyelmeztették őket.

Vállai István szerint ugyanakkor “fizikailag lehetetlen” betartatni a szurkolókkal a távolságtartásra vonatkozó szabályokat, főleg a B-középben. Hozzátette: nem lesz olyan biztonsági, aki bemegy a több száz fős tömegbe csak azért, hogy betartassa a járványügyi előírásokat, mert azt provokációnak fognák fel az ultrák, és csak balhé lenne belőle.

Arra a felvetésre, hogy a Ferencváros-DVTK meccsen kartonfigurákkal biztosították a távolságtartást, úgy reagált: az Újpestnek ilyen megoldásra nincs pénze.

Azt is mondta Vállai, hogy ha a rendőrségi eljárás végén megbírságolják a klubot, akkor

erősen elgondolkodnak azon, hogy továbbra is nézők előtt rendezzenek-e meccseket, mert anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy újra megbüntessék őket.

A ma esti, Loki elleni mérkőzésre azonban még biztosan mehetnek a szurkolók – tette hozzá.

A kupadöntő után végül a Honvédot és a Mezőkövesdet is egy-egy millió forintos büntetéssel sújtotta az MLSZ azért, mert a meccs végén a játékosok kimentek a drukkerek közé ünnepelni, holott ezt a járványügyi szabályok miatt nem tehették volna meg.

A szurkolók járványügyi szabályokat megszegő viselkedését viszont – ahogy erre a szövetség is felhívta a figyelmet – csak a rendőrségnek van hatásköre szankcionálni.