Virth Balázs: Bogit biztosan nem viseli meg a buborékolás

, , ,
  •  
  •  
  •  

Kemény, két hét edzőtábor után a margitszigeti „buborékba” költözött az UTE világbajnok úszója. Kapás Boglárka – mert kötelező vírustesztjei rendben voltak– már a New York Breakers csapatát erősíti az Európai Úszóliga (ISL) versenysorozatában.

A világbajnok úszó, mondhatni, csak villámlátogatásra tért haza otthonába, hiszen a hódmezővásárhelyi edzőtábort követően Kapás Boglárkának is be kellett költöznie a margitszigeti szállodában kialakított úgynevezett buborékba, ahol az ISL–versenyzők a külvilágtól teljesen elzárva várták, hogy az uszodában végre a medencébe ugorhassanak.

Bogit a minimum négyhetes, embert próbáló kihívásra elkísérte edzője, Virth Balázs is, aki egy számára nagyon fontos eszközt is magával vitt. – Gyengém a jó kávé, ezért velem jött a kávéfőzőm is. Finnyás vagyok, és bevallom, a kotyogómban még sohasem csalódtam – indokolt.

Virth Balázs szerint különleges érzés a pesti buborékban élni, bár nem túl szokatlan, ugyanis az úszók hozzászoktak már a többhetes táborokhoz. – Azért ez egy kicsit más, mert itthon vagyunk, mégsem otthon élünk. Bogi mindazonáltal szerencsés, biztos nem viseli meg a „buborékolás”, hiszen párjával, Telegdy Ádámmal tudja átvészelni a furcsa időszakot – mondta el az edző.

Virth Balázs azt is kifejtette, egyfajta felkészülésnek tekintik a többhetes versenyt, mert számukra az a legfontosabb, hogy az országos bajnokságon Bogi csúcsformában legyen. Kapás Bogi mestere tudja, hogy az amerikai csapat nagyon számít Bogira. Maga is azt reméli, hogy a lehető legtöbb számban el is indítják, hiszen a verseny a legjobb tréning.

(gergely)