A főpolgármester legfrissebb Facebook-bejegyzésében világossá tette, hogy a kormányzati állításokkal ellentétben a Szabolcs utcai hajléktalankórházban biztosítottak a gyógyítás szükséges feltételei.
Karácsony Gergely az alábbi videófelvétellel szemléltette, hogy az intézményben kifogástalanok a körülmények, tisztaság és rend uralkodik:
A videó mellett a főpolgármester a kormányzattal az intézmény elköltöztetéséről szóló, az elmúlt 9 hónapban folytatott levelezését is nyilvánosságra hozta.
„Sokat segített volna, ha a kormány tagjai, illetve a miniszterelnök legalább időben válaszra méltatják ezeket a felvetéseket. De nem tették”
– foglalta össze a párbeszédet, vagyis inkább annak hiányát Budapest első embere.
Karácsony bejegyzésében ismét utalta arra, hogy a kórház kiköltöztetése mögött „a kormányközeli oligarchák ingatlanmutyija” állhat, és kritizálta a kabinetet, amiért ez szerinte fontosabb számukra, mint „a legkiszolgáltatottabb emberek, és a kórházi kapacitások védelme”.
Hangsúlyozta:
„A kórház nem megy sehova addig, amíg a járványhelyzet bármely ellátottra bármiféle veszélyt jelent. Nem megy sehova addig, amíg a kormány nem ajánl alkalmas és méltó elhelyezést a mostani ingatlan helyett. Ez a kormány dolga és felelőssége, hiszen a fővárosnak, miután a kormány 2010 után elvette a kórházakat, nincs a célnak megfelelő ingatlana, ennyi idő alatt nem is lehet ilyet létrehozni.”
A főpolgármester rámutatott, hogy a kórház szakembereinek munkáját is dicséri, hogy a hajléktalanok között eddig nem alakult ki koronavírus-gócpont, illetve hozzátette:
„Nem fogom tűrni, hogy bármilyen ingatlanmutyi érdekében, a saját maga által okozott vállalhatatlan helyzet mentegetése gyanánt a kormány bármely minisztere a kórházban heroikus munkát végző orvosok és nővérek munkáját ócsárolja, hogy azt hazudják, hogy ott nem méltó az ellátás.”