Leltár készül a védett újpesti fákról

, , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Többek között az újpesti védett fák kataszterének elkészítéséről, a költségvetés újabb módosításáról és egy alapítványi támogatásról is döntött az újpesti képviselő-testület november 25-ei ülésén.

Készül a lajstrom

“Újpesten az úgynevezett vonalas létesítmények mellett 1269 fa, 696 parki fa, illetve 81 egyedi fa található”

– vázolta fel az ülésen a fakataszter aktuális adatait Trippon Norbert. A gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelenlegi listát a szakemberek szerint is felül kell vizsgálni a jövőben.

“Az Újpesten élők és a civilek számára is szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy a figyelmünkbe ajánljanak olyan faegyedeket vagy facsoportokat, amelyek esetleg elkerülték az önkormányzat figyelmét”

– fogalmazott Trippon Norbert, hangsúlyozva, hogy erre 2022. július 31-éig lesz lehetősége azoknak, akik újabb növényekkel szeretnék gazdagítani a faadatbázist, amelynek a mostani elfogadása csak egy állomásnak tekinthető a projekt életében.

A leltár egyébként egy olyan nyilvántartás, amely a IV. kerületi fák különféle azonosítási adatait tartalmazza és ez által lehetővé teszi, hogy szakszerűen tervezhető legyen a gondozásuk, ápolásuk; rögzíti a fákon végzett beavatkozásokat; valamint erősíti az egyedek fölötti lakossági és civil kontroll gyakorlását.

Úton a zöld jövőbe

A képviselők elfogadták a European City Facility (EUCF) európai uniós program 2021. évi “Városokkal a városokért” felhívására beadott pályázathoz szükséges döntéseket is.

A hároméves időtartamú uniós projekt a lakóépületek, a közintézmények és a közszolgáltatók energiahatékonyságának növelését igyekszik elérni, megújuló, elsősorban nap- és geotermikus energia segítségével. Az ezekre a célokra elnyerhető, összesen 60 ezer eurós (21,6 millió forint) támogatásért a IV. kerület a III. kerülettel és Szentendrével közös konzorciumban pályázik.

Egyéb döntések

A képviselő-testület emellett újabb költségvetési módosítást fogadott el, illetve módosította az építmény- és telekadó, a települési adó és a magánszemélyek kommunális adójának mértékét.

Ezen felül megszavazták az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium működését támogató Mesterségek Iskolája Alapítvány százezer forintos fénymásoló-vásárlását is.