Komoly fejlesztésekre számíthatnak a kerékpárosok

, , , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Végre itt a jó idő, ennek hála már nem csak az elszánt bringások pattanhatnak nyeregbe. Ennél is kedvezőbb hír az újpestiek számára, hogy már nem sokáig kell a jórészt elnyűtt flaszterű, hepehupás, minden kapcsolat nélkül a „levegőben lógó” bicikliutakon, ne adj’ Isten az autók között tekerniük, mivel komoly fejlesztések előtt áll a IV. kerületi biciklis infrastruktúra.

A Magyar Kerékpárosklub közlése szerint az idei volt minden idők „legbringásabb” májusa a fővárosban: a forgalomszámlálási adatok szerint közel 400 ezer budapesti lakos döntött úgy, hogy a tömegközlekedés, vagy az autó helyett inkább két keréken ered útnak a városban, a növekvő tekerési kedv pedig Újpesten is érezteti a hatását.

Gyalogosként is bárki számára feltűnhetett, hogy akár a Berlini utca tükörsima kerékpárútján, akár a Szi­lágyi és Külső Szilágyi utak egyelőre nem túl felhasználóbarát nyomvonalain, akár a Váci út szinte alig létező kerékpáros infrastruktúráján vagy az Újpesti vasúti hídon jócskán többen suhannak el drótszamarakon, mint korábban.

Aki pedig maga is kipróbálta, milyen két keréken a világ, az hamar beláthatta, hogy Újpesten is minőségi változásra van szükség, ami az útvonalak minőségét illeti.

Tandemben a fővárossal

„A VEKOP 531 kódszámú pályázat keretében Újpest Önkormányzata a Fővárosi Önkormányzattal konzorciumban Kerékpárosbarát infrastrukturális beruházások Újpesten címmel valósít meg beruházást”

– mondta el Pető Dániel, az UPP Újpesti Pályázati Projektmenedzsment Zrt. vezérigazgatója.

A projekt a vasút, a Szilágyi út, Óceánárok utca, Attila út és a Váci út által határolt területet érinti majd, leglényegesebb célja pedig az ezen a területen található kerékpáros hálózat fejlesztése, összekötése és könnyebb használatának biztosítása lesz.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

„Burkolatjavítási munkálatokkal, felfestésekkel, szegélysüllyesztésekkel, illetve az egyirányú utcáknak a biciklis forgalom számára történő megnyitásával szeretnénk megkönnyíteni a kerékpározók életét”

– fogalmazott Pető Dániel, hozzátéve, hogy Újpest viszonylag jól áll kerékpárutak tekintetében, a szakértők bevonásával történt előzetes vizsgálat viszont rávilágított annak a szükségességére, hogy ezek között az eddigieknél több kapcsolatot létesítsenek.

A kerület vezetése és a főváros is azt reméli, hogy a sikeres beruházás után a kerületben élők, illetve az átmenő biciklis forgalom is zökkenőmentesebben fogja majd tudni igénybe venni – akár sportoláshoz, akár a munkába járáshoz, akár a bevásárláshoz – az újpesti biciklis hálózat által kínált lehetőségeket.

„Az itt élők azt fogják tapasztalni, hogy sokkal könnyebben tudnak majd kerékpárral közlekedni az olyan központi helyek között, mint a piac, a metróállomás vagy a vasút”

– fogalmazott a vezérigazgató, aki az autósokat is igyekezett megnyugtatni:

„A gépjárművel közlekedőktől nem veszünk el újabb szakaszokat, a beruházás keretében a már meglévő szakaszokat fogjuk használhatóbbá és biztonságosabbá tenni. Ez a közlekedés minden résztvevőjének csak az előnyére fog válni.”

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

És hogy mindez mikorra válik valósággá? A tervezés – a pontos helyszínek meghatározásával együtt – 2022 őszére zárul le, ezt követően pedig megindulhat a kivitelezés, így 2023-ban már a megújult infrastruktúrát használhatják a kerékpárosok.

Bringasztrádák és mikromobilitás

A IV. kerületi fejlesztések a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) távlati stratégiájába is szervesen illeszkednek, hiszen a főváros egyik legfontosabb célja, hogy 2030-ra Budapest

„olyan élhető város legyen, amelyben egy 8 éves gyermek és egy 80 éves bárhová biztonságosan, közvetlenül, kényelmesen gyalogolhat és kerékpározhat, de választhatja az új mikromobilitási eszközöket is”.

Ezzel a káros környezeti hatások és a dugók csökkentése mellett a főváros vezetése a budapestiek testi-lelki jóllétét, illetve a közlekedés minőségét is igyekszik javítani.

A forgalomcsillapítás, a közúthálózat gyalogos-, illetve biciklisbarát átalakítása, a kerékpáros infrastruktúra összefüggővé és kényelmessé tétele, valamint a mikromobilitási eszközöknek a tömegközlekedéssel való kombinációja ezeket a célokat szolgálja majd. Utóbbiban már most nagy segítséget nyújt a Budapest GO mobilalkalmazás, amelynek segítségével nemcsak azt nézhetjük meg, hogy merre érdemes tekerni, de a közösségi közlekedéssel is optimálisan össze tudjuk hangolni az utazásunkat, ha szükséges.

Különösen figyelemreméltó, hogy a bringasztráda-hálózat kiépítésével az Újpest számára is egyre kínzóbb elővárosi és agglomerációs forgalmat is csökkentené a BKK. A törekvés keretében Dunakeszi és Káposztásmegyer irányába is kialakítanák, illetve Újpest-városkapunál összekötnék azokat a szintén 2030-ra megvalósuló, szélesebb útfelületekkel és biztonságosabb csomóponti átvezetésekkel rendelkező kerékpáros sztrádákat, amelyek kialakítását széles körű társadalmi egyeztetések és gondos tervezés előzi majd meg.