Elsősegélyszobát alakítottak ki az Állatmentő Liga központjában

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Két és félmillió forint értékű az az egészségügyi szoba, amit június 13-án vehetett birtokba az Állatmentő Liga a szervezet telephelyén. A helyiség anyagi feltételeit Bedő Kata és Czigler László alpolgármesterek kezdeményezésére az újpesti önkormányzat biztosította.

Az orvosi ellátó szobában az állatmentők hivatalos állatorvosa, dr. Vainer Attila és dr. Pintér Zoltán látja majd el az állatmentőkhöz beérkező négylábúakat.

„A XXI. században minden állatvédő szervezetnek kellene egy ilyen elsősegélyszoba. A jövőben itt helyben tudják orvosolni a sérült állatokat, nekünk pedig nem kell többedmagunkkal együtt az orvosi rendelő előtt várakozni, vagy a rendkívül borsos összegű éjszakai állatorvosi ügyelethez fordulni”

– fejtette ki Pataki Gábor, az Állatmentő Liga elnöke. Újpest önkormányzata 5 millió forinttal támogatta a közelmúltban az állatvédők munkáját: ebből az összegből 2.5 millió forintot fordítottak az állategészségügyi szobára, a másik részéből pedig egy speciális állatmentő gépkocsit szereztek be.

„Sikerült egy ultrahang berendezéssel is felszerelni a szobát, továbbá rengeteg gyorstesztet és gyógyszert vásároltunk a hozzánk kerülő állatok szűrésére és gyógyítására. Az új helyiségben az összes olyan sürgősségi beavatkozást el lehet látni, amely fontos, sőt életmentő lehet egy sérült állatnál. Szükség esetén meg is tudják műteni az állatorvosok a bajbajutott állatokat, mivel ezek után minden eszköz helyben a rendelkezésükre áll”

– fejtette ki Pataki Gábor.

Az Állatmentő Liga és Újpest Önkormányzata hosszú ideje állnak stratégiai partnerségben. Az ország egyik legnagyobb állatvédő szervezete, az Állatmentő Liga immár tizenegy éve szolgálja a kerület és a főváros bajba jutott állatait és gazdáit is. Tavasszal a liga egy speciális lószállító kocsit vehetett át Bedő Kata alpolgármesternek hála,  április végén pedig egy speciális mentőgépkocsit vásárolt az önkormányzat Czigler László alpolgármester kezdeményzésére. A lószállító, a rohamkocsi és a most átadott elsősegélyszoba egyaránt hiánypótlók az Állatmentő Liga életében és hétköznapjaiban.