Ha jótékonykodásról van szó, fejest ugranak bele az úszók

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A Vigyél Haza Alapítvány jótékony célú naptára a legkiválóbb magyar úszók közreműködésével készült. A népszerű alapítvány évek óta igényes fali- és asztali naptárral sarkallja árva kutyák örökbefogadására az állatbarátokat.

Az alapítvány munkatársai évről évre igyekeznek olyan hiteles, a maguk területén kiemelkedő eredményeket produkáló embereket megnyerni a fotózáshoz, akikre büszkék lehetünk. A 2023-as naptárban Trokán Nóra színésznő felvételeiben gyönyörködhetünk. Az eladásokból befolyó összeget kizárólag és közvetlenül az árva állatok gyógyítására fordítják.

A címlapon Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világ- és hétszeres Európa-bajnok, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszó, és férje Telegdy Ádám olimpiai, világbajnoki -és Európa-bajnoki döntős úszó szerepel, valamint Pumukli, a hároméves kan kutya, akit tavasszal a fővárosban találtak kikötve egy játszótér mellett. A világbajnoknő és férje mellett az úszóválogatott több tagja és két élő ikon, Risztov Éva olimpiai bajnok, valamint Cseh László világbajnok került a naptárba.