Dömsödi Renáta kétszeres magyar profi női ökölvívó bajnok, kétszeres harmatsúlyú világbajnok jelenleg edzőtermet vezet, ahol, mint mondja, bokszterápiát tart gyerekeknek és felnőtteknek, miközben a nőkkel szembeni (a sportban és egyéb területen megjelenő) előítéletekkel foglalkozik és a rotációs energiát kutatja a Testnevelési Egyetem mesterszakos hallgatójaként. A bokszbajnok 15 éve költözött Újpestre, elárulta, miért döntött a negyedik kerület mellett.
Dömsödi kislányként a futballal kezdte sportolói pályafutását, 13 évesen szülővárosa, Székesfehérvár felnőtt női csapatában játszott, ahol társai nem igazán nézték jó szemmel, hogy – mint mondja – „egy kis csicska lefutotta őket a pályán”.
Dömsödi Renáta
A rossz élmények hatására Renáta otthagyta a csapatot, hiába kérlelte az edzője egy évig, hogy jöjjön vissza, végleg elment a kedve a labdarúgástól. Ezután talált rá a bokszra, melynek ugyan hagyománya volt a családjában, mégsem emiatt választotta. Nagyapja profi bokszoló volt – meséli –, aki kiment Belgiumba, majd visszajött, a bokszkarrierjéről azonban nem esett túl sok szó a rokonságon belül, amolyan „nyugati dolognak tartották”, tehát egyáltalán nem volt semmilyen nyomás, hogy egy újabb ökölvívó legyen a családban.
„Mindig is vonzódtam a bokszhoz. Biztos az volt nekem elég csajos”
– mondja Dömsödi nevetve.
„Rengeteg feszültséget old belőlünk, a tévhittel szemben nem arról szól, hogy megverünk valakit, hanem kiütjük a feszültséget. Aki vágyat érez, hogy bokszolni menjen, annak biztos van egy belső késztetése. Menjen le, üsse a zsákot és sokkal jobban fogja magát érezni.”
Dömsödi Renáta
A késztetés dacára Renáta mégis viszonylag késői életkorban jutott el a szorítóba: kamaszkorában Fehérváron összesen egyetlen bokszklub létezett és a barátja éppen ott edzett, ezért cikinek érezte volna oda járni, majd érettségi után több mint tíz évet élt és dolgozott bébiszitterként Amerikában, ahol nem igazán volt ideje elmélyedni a küzdősportban, ezt kétéves hajós munka követte. Amikor végleg hazatelepült, eldöntötte, keres egy edzőtermet és ezentúl semmi mással nem akar többet foglalkozni, mint a boksszal.
28 éves volt, amikor beállított a zuglói bokszklubba, ahol az edző, a kétszeres Európa-bajnok Badari Tibor a lányokat a „szokásos fenntartásokkal” fogadta: mit keresnek itt, minek jöttek és reméljük, nem jönnek vissza.
„Az első félévben nem nagyon szóltak hozzám”
– emlékszik vissza.
„Annyit mondtak, másoljam a többieket. Fél évig szerencsétlenkedtem, de nem adtam fel, töretlenül visszajártam, elég idős voltam ahhoz, hogy tudjam, mit akarok és mit nem. Végül odaküldték hozzám a segédedző segédedzőjét, legalább azt mutassa meg, hogy kell mozogni nagyjából. Így indult a bokszkarrierem, makacs kitartással.”
Hiába mutatkozott azonban kifejezetten ügyesnek és tehetségesnek és aratott sikereket, a sportmenedzsment túlságosan idősnek találta – az amatőr ökölvívás korhatára akkor még 32 év volt, úgy gondolták, minek pénzt belefektetni négy évbe. Dömsödi így inkább átnyergelt a profi boksz világába, ahol évek kemény munkájával, rengeteg pénz és energia belefektetésével elért a csúcsra, kétszer lett magyar profi bajnok, külföldön pedig – negyvenévesen – elnyerte a WBO (Boksz Világszervezet) és az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) bajnoki övét.
„Az egész karrieremből erre a két címre vagyok a legbüszkébb – állítja – végül mégis a csúcson hagytam abba.”
Egy motorbalesetet követően már képtelen volt visszafogyni az 52 kilogrammos versenysúlyára, ekkor úgy döntött, az edzősködés felé fordul, mellette pedig beiratkozott a Testnevelési Egyetemre.
„Kellett egy új csont – nevet – rájöttem, hogy engem a tanulás, a kutatás, a mozgásfejlesztés az, ami igazán érdekel”.
Jelenleg Dömsödi Újbudán vezet edzőtermet YCFC (You Can Fight Club) néven, ahol nem hagyományos edzésmódszerekkel dolgozik és nem új bokszbajnokok kinevelése a célja – bár erre is volt példa –, hanem a saját maga által bokszterápiának hívott metódussal foglalkozik.
Dömsödi Renáta
„Mindig egy közösségi centrumban gondolkodtam, egy olyan helyet szerettem volna létrehozni, ahol otthon érzi magát az ember. Nem arról szól, hogy lejössz az edzőterembe és hazamész, hanem egy kicsit többről.”
Nincsen kötött edzésidő, délután 4 és fél 6 között bármikor érkezhetnek a gyerekek, felnőttek, mindenki saját magára szabott feladatokat kap.
„Annyit és úgy ütsz, hogy ha stresszesen érkezel, úgy menj haza, hogy már nem vagy az”
– foglalja össze a lényeget a teremtulajdonos.
„Arra használjuk a mozgást, amire érdemes használni, hogy jobban érezd magad a testedben, jobb legyen a lelki állapotod és még az egészséged is javuljon.”
Dömsödi szerint mindenki tudja, érzi, mikor van szüksége a teremre – van, aki eltűnik, akár egy évre is, majd visszajön, és ott folytatja, ahol abbahagyta, az edző pedig nem mérgelődik a kihagyás miatt. A legpozitívabb visszajelzést az jelentette, amikor egy volt tanítványa már a gyerekét hozta le a terembe.
Az edzőséggel párhuzamosan Dömsödi a mesterdiplomáját szerzi éppen, diplomamunkájában a kézzel űzött sportokban megjelenő rotációs energiát kutatja: a témába olyan mélyen beleásta magát, egy évet bejárt a Műszaki Egyetemre biomechanika órát hallgatni, majd meggyőzte a tanárt, hogy rakjon össze egy mérnökcsapatot a szükséges mérések elvégzéséhez. Mindemellett rengeteget foglalkozik a nőket – a sport világában és azon kívül – sújtó hétköznapi előítéletekkel, szeretne létrehozni egy érdekvédelmi szervezetet, amely kifejezetten a női sportolókat támogatja.
„Amikor egy nő elér egy nagy sikert, mit mondanak? Ő a kivétel. Ő más, ő különleges tehetség. Mindig van egy mentség, miért lett rá képes. Mi lenne akkor, ha az összes nőnek megadnánk ugyanazokat a lehetőségeket, mint a férfiaknak? Hány „de” lenne, hány „kivétel”? Rengeteg.”
És miért választotta éppen Újpestet a 15 éve a kerületben élő korábbi ökölvívó bajnok? Úgy véli, az otthonnak egy nyugodt helynek kell lennie, egy olyan szigetnek, ahová hazamehetsz, ahol kiszakadhatsz a rohanásból, a mindennapi káoszból.
Dömsödi Renáta
„Nekem ez jobban vidék, ez jobban Fehérvár”
– mondja Dömsödi, akinek a kisfia is Káposztásmegyerre jár óvodába.
„Felpattansz a biciklire és tíz perc alatt kint vagy Dunakeszin a Duna-parton. Ez az a hely, ahol a gyerekedet ki tudod engedni jó szívvel. És ez nem mindegy.”
Rudolf Dániel