Ugyan csak kevés ideig gazdagíthatta Újpest kulturális életét, megpróbáltatásokkal teli életútjának jogán kapcsolódik a városhoz a XX. századi magyar haditudósítás egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb képviselője.
Küzdelmes kezdet
Pados Pál
Pados Pál 1911-ben született Déván, szegény sorsú családban. Kettős tragédiával kezdődött fiatalsága: alig 18 éves édesanyját, a kolozsvári opera énekesét gyermekágyi láz ragadta el tőle. Orgonista és karmester édesapja pedig az első világháborúban halt hősi halált. Az árván maradt fiú apai nagyszüleinél nevelkedett Kőszegen. Nagyanyját, akitől írni-olvasni tanult, 1916-ban veszítette el. A fiatal Pados béresként és alkalmi kocsisként dolgozott, és hamarosan nevelőszülőkhöz került Hahótra, ahol ipari iskolába kezdett járni. Csak a záróvizsgán derült ki, hogy nincs elemi iskolai végzettsége.
A Gyermekvédő Liga támogatásával pótolhatta be elmaradt tanulmányait. 1925 körül Esztergomba, a Szent József Fiúnevelő Otthonba került. Itt figyelt fel rá, és vette szárnyai alá Féja Géza író. Pados a polgári iskola 3-4. osztályát a budai Lövőház utcai hadi árvaházban fejezte be, majd a Mátyás Király Gimnázium tanulója lett. Ezt követően egyetemre került, ahol irodalmat és nyelvészetet tanult, majd latin tanítással kereste a kenyerét a Városmajor utcai fiúiskolában. Eckhardt Sándor irodalomtörténész jóvoltából egyéves ösztöndíjjal kijutott a párizsi Sorbonne-ra. A korszak ünnepelt írójáról, Komáromi Jánosról szóló doktori disszertációját 1938-ban adta közre. Ezt követően Szekfű Gyula történész ajánlott neki gyakornoki állást.
Irodalmi babérok
Tudományos pályája mellett szépírói tehetsége is kibontakozott. 1929-től rendszeresen nevezett irodalmi pályázatokra, személyes hangvételű versei, illetve a falusi élettel és a szegény emberek sorsával foglalkozó, érzelmes novellái és tárcái is ebben az időszakban kezdtek megjelenni többek között a Zászlónk című ifjúsági folyóiratban. 1934-től többek között a Magyarság, az Erdélyi Lapok, a Nemzeti Újság közölték írásait. 1937-re a Magyar Rádió rendszeres hangjátékszerzője lett. 1939-ben megnyerte a Pesti Hírlap újságírói tehetségpályázatát, a szerkesztőség pedig azonnal szerződtette.
Szocioriportjaival és a társadalmi problémákra érzékeny témaválasztásaival hamar közkedveltté vált. 1940-ben kiküldött tudósítóként számolt be Dél-Dobrudzsa bolgár visszafoglalásáról. Ebben az évben jelent meg első regénye A madagaszkári király címmel, amely Benyovszky Móric életét dolgozza fel.
Az égbolt hősei között
Padost mindig is lenyűgözte a repülés, így nem csoda, hogy az 1941-es magyar hadbalépést követően a honvéd légierő haditudósítója lett. Irodalmi igényességű helyzetjelentéseiben sem hagyta cserben mély humánuma: a magyar katonák mellett szimpátiával írt a kommunisták által kisemmizett parasztokról is. Büszke volt rá, hogy elsőként számolhatott be Horthy István repülőtiszti tevékenységéről, 1942-ben azonban már szomorú kötelességként élte meg, amikor a kormányzóhelyettes tragikus haláláról tudósított. Októberben autóbalesetet szenvedett, és visszakerült a hátországba. Ezt követően jelent meg Szovjetoroszország felett című könyve. Felépülése után kisebb-nagyobb megszakításokkal, egész a doni katasztrófáig volt a fronton. Helytállásáért kétszer is kitüntették.
A honvéd légierő Héja típusú vadászai, a keleti fronton
1943-ban visszatért Magyarországra, és júniusban feleségül vette Hasznos Ilit. Ezt követően az újságírás mellett újra tanítani kezdett: augusztustól az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban helyettes történelem és földrajztanár lett.
A magyar légierő Junkers Ju 86K-2 típusú repülőgépei (Fotó: Fortepan / 3212)
Kevés szabadidejében ismét írt: ekkor jelentek meg az Emberek a Donnál és a Csillagok a Don felett című művei. Emellett titokban már bemondóként dolgozott a magyar hadügy által a németellenes céllal működtetett Magyar Szabadság Rádióban. Amikor a háború Magyarországot is elérte, szívfacsaró riportokat írt a civil lakosság szenvedéseiről és a lakásaikból kibombázott fővárosiak sorsáról.
Magyar repülőgépek a keleti fronton
Kényszerpályán
1945 után feleségét kilenc évre orosz fogságba hurcolták, Ilit Pados az ’50-es években, egy futó pillantásra, valamelyik orosz tiszt karjaiban látta viszont, neki pedig igazoló eljárások hosszú során kellett bizonyítania, hogy nem volt „háborús uszító”. 1945-ben egyik első dolga volt megjelentetni a hadiállapot idején cenzúrázott írásait Ezt nem írhattam meg Oroszországról címmel, ám a többi háborús munkája tiltólistára került.
A magyar légierő Héja típusú vadászgépe (Fotó: Fortepan / 52958)
1946-ban a kisgazdák Független Zala című lapjánál lett főszerkesztő. 1947-ben kommunista nyomásra eltávolították az állásából, és újra zaklatni kezdte az Államvédelmi Osztály. Az 1950-es évek elején ismét taníthatott, ekkor már orosz nyelvet is. Több budapesti iskolát is megjárt, mire visszatérhetett a Városmajor utcai tanintézetbe. Bár idővel újra jelenhettek meg könyvei, a rendszerváltásig állandó megfigyelés alatt állt. Hektikus viselkedése és katonás szigora ellenére diákjai rajongtak érte. 93 évesen, 2004-ben érte a halál, a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra.