A Mikulást várták és köszöntötték az UP Rendezvénytérben

  •  
  •  
  •  

Az UP Rendezvénytérben járt a Mikulás december 2-án, ahol a gyerekek és szüleik egész délután családi „nyüzsgésen” készülhettek a nagyszakállú köszöntésére.

A Hol vagy Mikulás? névre keresztelt mókás, zenés délutánon rengeteg izgalmas program várta az újpesti családokat: a Mikulás kedves, pajkos manóinak vezényletével a gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt, a lufi hajtogató manóktól nemcsak léggömböt hanem szaloncukrot is kaptak ajándékba, az élményeket pedig karácsonyi fotósarok segítségével örökíthették meg. A jó hangulatról Náray Erika és zenekara is gondoskodott, akik interaktív koncerten, a kicsiket gyakran a színpadra hívva, velük közösen énekelve hozták el az UP színpadára a legnépszerűbb gyerekdalokat és más népszerű slágereket.

A koncertet követően, 17 órakor megérkezett az est várva-várt sztárvendége, a Mikulás, aki névre szólóan adott ajándékcsomagot és (idén először) dicsérő oklevelet az összesereglett gyerekeknek, illetve néhány szó erejéig személyesen el is beszélgetett velük.

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

RD

, , , ,