A négy őselemről alkottak az újpesti művészek

  •  
  •  
  •  

Nagyszabású kiállítással készül a Városnapokra az Újpesti Művészek Társasága. Az immár hagyományos tárlaton ötvenegy alkotó zsűrizett festményei tekinthetők meg a Polgár Centrumban.

Az ÚMT képviselője, Bakos Mónika kulturális szervező elmondta, hogy idén is szakmai zsűri értékelte a kiállításra beérkező képeket. A grémium tagjai ezúttal Szőnyi Krisztina, az Újpesti Művészek Társasága elnöke, Erdész Erika festőművész és Kasza László festőművész voltak, ők döntötték el, hogy melyik alkotó melyik képét mutatják be.

Bakos Mónika

„Közel kétszáz pályamű érkezett be ötvenegy alkotótól, minden második ÚMT tag jelentkezett a tárlatra. Mindenkitől megszavaztunk egy, és legfeljebb három pályaművet. Végül most kilencvenkét alkotást mutatunk be a Polgár Centrumban. A festmények és grafikák mellett Kőrös Márta két diorámája tekinthető meg”

– mondta el Bakos Mónika. Az idei kiállítás augusztus 26-án 19 órakor nyílik meg, a tematikus tárlat mostani témája a négy őselem, a tűz, víz, levegő és a föld. A megnyitó mellett hagyományosan megtartják az V. Piktor Pikniket az udvaron.

„Itt maradunk, beszélgetünk, Török Tivadar tagunk sütögetése mellett jól érezzük magunkat, s bárki csatlakozhat. A közösségépítő rendezvény mellett ez egyfajta évadnyitás is számunkra.”

Az Újpesti Művészek Társasága civil társaság 1992-ben alakult meg, azóta töretlenül működik, olyan illusztris művészek elnökletével, mint Szunyoghy András vagy Nagy Imre Gyula festőművészek.

„Igyekszünk megújítani a társaságot, a tapasztalt alkotók mellett immár a fiatalok is bekapcsolódtak a munkába”

– ismertette a kulturális szervező.

Ódor Tünde Enéh: TerraMare

“Az ÚMT tagjai között festőművészek, rajztanárok is vannak, de érdekes módon építészmérnökök, sőt, orvosok is megtalálhatók a sorainkban”

– mondta el Bakos Mónika. A tárlat szeptember 17-ig látogatható, vasárnap kivételével naponta.

, , , , , , , ,