Újpest Média

28
máj

Mozaik – Szinovál Gyula – Anyagi gondokkal küzd a Szép Ernő Színház

Milliós nagyságrendű bevételkieséssel számol a koronavírus járvány és a karantén miatt az újpesti Szép Ernő Színház. Bár a szakma összefogása révén nekik is jutott segítség, 25-30 kollégája egzisztenciája veszélybe került - mondta el a Mozaikban a teátrum igazgatója, Szinovál Gyula. Azt remélik, hogy augusztusban - szeptemberben újra színpadra állhatnak.
28
máj

Mozaik – Kocsis Ildikó Edit – Biztonságos nyitás a bölcsődékben

Várhatóan 350 gyermekkel indulnak újra Pünkösd után az újpesti bölcsődék. Ez körülbelül fele annak, amennyien oda járnak, sok szülő ugyanis a biztonság kedvéért még otthon tartja a kicsit - mondta el a Mozaikban az Újpesti Bölcsődék vezetője. Kocsis Ildikó Edit hozzátette: egész nyáron nyitva lesznek, a karanténra való tekintettel pedig pótfelvételit is hirdetnek majd.
28
máj

Operatív Törzs: több tízezren lehetnek, akik már átestek a vírusfertőzésen

Ám nekik nem voltak jelentős tüneteik, így nem is kerültek az ellátórendszer látókörébe.
28
máj

Péntektől ismét falatozhatunk a piacon

Az Újpesti Piac területén lévő étkezdékben, vendéglátóhelyeken május 29-től, péntektől ismét lehet helyben ételt és italt fogyasztani.
28
máj

Újpesti Sport – Bisztritsányi Dávid

Újrakezdődtek az edzések az UVSE-nél. Bisztritsányi Dávid mesél a részletekről, a válogatottságáról és újpesti kötődéséről.
28
máj

Meccsre és cirkuszba már mehetünk, koncertre és diszkóba még nem

A távolságot azonban így is tartani kell.
27
máj

ÚKTV- Körkép – Takarékosabb építkezés

Sokat takaríthat meg Újpest azzal, hogy új eljárást írt ki a Károlyi-tömb bérlakásainak megépítésére, mert a második ajánlat lényegesebb olcsóbb.
27
máj

Újpesti Sport – Németh Nyiba Sándor

Egy sokoldalú ember, Németh Nyiba Sándor az Újpesti Sport vendége. Amellett, hogy olimpikon birkózó, zenész, zeneszerző és költő is egyben. Sőt, még szaval is a műsorban!
27
máj

ÚKTV – Körkép – Milliárdokat vesz el a kormány Újpesttől

Az újpestiek hárommilliárdját tartja magánál jövőre a kormány. A kerületnek legalább ekkora kieséssel kell számolnia a gyengélkedő gazdaság miatt is.
27
máj

Művészbejáró – Laczák Boglárka

Az újpesti születésű Laczák Boglárka 2007-ben szerzett énekművész diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Keönch Boldizsár tanítványaként. 2007-ben a II. Nemzetközi Oratóriumversenyen harmadik díjat nyert, 2016-ban a Szegedi Operabarátok Egyesülete Az évad ifjú énekese címmel tisztelte meg. 2008-ban és 2009-ben Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjban részesült. Részt vett Marton Éva, Tokody Ilona, Csengery Adrienn és Nicholas Clapton mesterkurzusán. A 2010/2011-es évadban Olga (Anyegin) szerepében debütált a Szegedi Nemzeti Színházban. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Medveczky Ádám, Pál Tamás, Antal Mátyás, Kesselyák Gergely, Helmut Rilling, Roni Porat, Max Frey és Hans Schamberger. Szegeden énekelte többek között Smaragdi (Zandonai: Francesca da Rimini), Elzire hercegnő (Liszt: Don Sanche), Bersi (Andrea Chénier), Kate (Pillangókisasszony), Maddalena (Rigoletto), Annina (Traviata), Federica (Luisa Miller), Tisbe (Hamupipőke), a Harmadik hölgy (A varázsfuvola), Azucena (A trubadúr), Gertrúd (Bánk bán) szerepét.