Az életét adta az országért, Újpestért

, , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Immár harmadszor rendeztek emléktornát a hősi halált halt újpesti rendőr, Mátyás Balázs előtt tisztelegve. Ismét százak vettek részt a labdarúgókupán a négy éve, tragikus autóbalesetben elhunyt posztumusz rendőr őrmesterre emlékezve.

A tősgyökeres újpesti Mátyás Balázs mindössze 22 éves volt, amikor 2018 februárjában, szolgálatteljesítés közben végzetes autóbalesetet szenvedett. A fiatalon elhunyt egyenruhásra azóta egyebek mellett labdarúgótornán emlékeznek meg a Bánka Kristóf Sportközpontban. Balázs szülei a „Szolgálat-teljesítés közben Alapítvány” nevében köszöntötték Déri Tibor polgármestert. Az egykori cérnagyár sportpályáján Czigler László alpolgármester mondott megnyitóbeszédet a tisztelgők előtt. A városatya kiemelte, hogy Balázs édesapja nyomdokát követve az embereket akarta segíteni.

„Balázsra emlékezünk, aki életét adta a magyarok, a budapestiek és az újpestiek biztonságáért”

– mondta Czigler László.

A fegyveres testület nevében Budapest rendőrfőkapitánya, dr. Terdik Tamás emlékezett hősi halottjukra. A rendőrfőkapitány az Újpest Tv kérdésére úgy fogalmazott, hogy máig is hiányzik a csapatból az ifjú rendőr, akinek emberi kvalitását és szakmai tudását is nehezen pótolják.

„Az a fajta összefogás, amit itt mutatnak a kollégák, a csapattársak, civilek, az nagyon tiszteletreméltó. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen kollégáinkra emlékezhetünk, nagyon tiszteletreméltó volt az a munka, amit kollégánk elvégzett, és nagyon hiányzik a rendszerből.”

Mátyás Balázs

A tornát egy igazi rangadó vezette fel, az Újpest öregfiúk együttese mérte össze tudását a BRFK rendőrválogatottal. A lila-fehérek csapatában többek között Véber György, Kabát Péter, Lőw Zsolt, Fehér Csaba, Egressy Gábor és lapunk állandó szerzője, Gergely Gábor rúgta a bőrt. Kabát Péter, az Újpest ikonikus labdarúgója, és az ÚFC sportkoordinátora azt ígérte, hogy minden évben itt lesznek, és méltóképp megemlékeznek a hősi halált halt újpestire.

„Fantasztikus volt találkozni a többiekkel, az öregfiúkkal. Játszottunk egyet, nem az eredmény volt a lényeg, hanem az, hogy itt voltunk”

– mondta az Újpest család neves tagja az ÚTV-nek.

Lőw Zsolt, a Chelsea másodedzője Nagy-Britanniából érkezett a cérnagyár gyepére, hogy részt vehessen a sportos megemlékezésen. A szédületes karriert befutó sportember megható szavakkal emlékezett meg legszűkebb pátriájáról.

„43 éve vagyok újpesti lakos, itt születtem, és 22 éves koromig itt éltem az újpesti Víztoronynál, 14 évet futballoztam az Újpestben, ha valaki ismeri Újpestet és a közönséget, akkor szerintem én igen. Mindig ilyen közösség volt, mindig összetartó közösség volt. Ha valami probléma merült fel, akkor a teljes sportélet és a lakosság is képes volt összefogni, és ugyanezt tapasztalhattuk ma is.”

Az Újpest Tv Balázs édesapját, Mátyás Zsoltot is megszólította, aki felidézte a mondást:

„Csak az hal meg, akit elfelejtenek.”

Az idei tornára 20 csapat nevezett, az emléktornát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök csapata nyerte meg, amely az IPA-BRFK egyesületet győzte le, míg a bronzérmet a Mátyás Balázs Best Of csapat szerezte meg, a negyedik helyen pedig az Országgyűlési Őrség végzett.