Az újpesti SZTK-ban is olthatják a gyerekeket

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet is beszállhat a 5-11 év közötti gyerekek hamarosan induló koronavírus elleni oltásába. Az intézmény, ahogy korábban a felnőtteknél, most is azonnal felajánlotta infrastruktúráját és szakértelmét a kormányhivatalnak, így – ha erre igény lesz – az SZTK-ba is foglalhatnak majd időpontot a szülők.

Ungár Klára, a szakrendelő ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta, a kormányhivatal már érdeklődött náluk, hogy szakmailag és infrastrukturális szempontból készen állnak-e az 5-11 éves korosztály oltására.

Ungár Klára (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

“A tényleges oltási folyamat várhatóan december 20-ától kezdődik, egyelőre nem tudjuk, hogy mekkora az igény, de amint pontosabb információkat kapunk, a központi időpontfoglalási rendszerben lehetővé tesszük a szülők számára, hogy a gyermekeiket a szakrendelőben oltathassák be”

– fogalmazott Ungár Klára.

, , , , , , ,