•  
  •  
  •  

Mindenki maradjon nyugton, a bankrablás nem most történt, hanem 1908-ban az Árpád úton. A történetet Jolsvai András író, újságíró, szerkesztő és helytörténész meséli el a minap megjelent „Két őszi nap Ujpesten” című remek könyvében. (A szerző Újpestet szándékosan rövid u-val, Ujpestnek írja, ahogyan Feleki László Napóleon császárról szóló könyvében szintén rövid o-val olvasható Napoleon császár. De ez mellékszál.)

Újpest, Magyarország első bankrablásával dicsekedhet. Csak azért lehet vele dicsekedni, mert vér nem folyt, a két rabló gyorsan kirámolta a páncélszekrényt, de az akkor kialakuló modern pesti rendőrség, némi szerencsével két nap alatt elfogta a pancser bűnözőket. (A nyugdíjasokon kívül használja még valaki a pancser szót?)

Nagyon izgalmas a bűntett és az üldözés története, de még érdekesebb, hogy a bűnügyi sztori mögött Jolsvai megrajzolja a kort, a frissen várossá lett Újpest köz- és magánéletét Ugró Gyula polgármestertől Antal hentesmesterig. Sokan emlékeznek még a több mint száz évig működö Antal-hentesboltra, az István tér sarkán, a mai Központ bisztró helyén. De finom főtt, kétforintos Fradi-kolbászokat ettem én ott, mustárral és ropogós kenyérserclivel. Régi újpestiek, ugye érzitek még a szájatokban a meleg kolbász pompás ízét, s nagyot nyeltek, emlékezve a száj szélén lecsöpögő szaftra.

A könyv fordulatos, érdekfeszítő, nagyon olvasmányos, én egy délután faltam fel. A kötetben olvashatunk Ugró Gyula polgármester családi életéről, a világvárosi tervekről. A Phoebus vállalta a város villamosítását, épült a Víztorony, a Chinoin és a Munkásotthon, a Wolfner-bőrgyáraktól bűzlött a Váci út. A Wolfnerek, Lajos és Tivadar voltak a legnagyobb virilisták (adófizetők), s lényegében az ő szavuk döntött minden fontos kérdésben.

Az Árpád út a Millenniumkor kapta a nevét, az István tér nevével a jótevő Károlyi István grófot tisztelték meg, már létezett a Pozsonyi út, a Kemény Gusztáv utca, a Lőrincz utca, a Baross utca, a József, a mai József Attila utca, és a Liszt Ferenc utca még Sándor utca névre hallgatott.  Az Újpest-Rákospalota vasútállomásnál működött az elegáns Brunowszky étterem. Később csak Brúnó.

S ami még közel áll a szívemhez, a Deák Ferenc utcában volt az Újpest hetilap szerkesztősége, de a lapot lényegében nem itt, hanem az Árpád út és a Rózsa utca sarkán álló Demokrata kávéházban szerkesztették. A hírlapíró urak itt töltötték idejüket, amikor nem riport téma után loholtak. Ha sérelem érte őket, korábban a Szúnyog-szigeten párbajoztak, később a Lóversenytér melletti kiserdőben.

De nem akarom tovább fokozni az érdeklődést Jolsvai András könyve iránt, vegyék meg, s merítkezzenek meg Újpest regényes múltjában.

Majláth Mikes László

, , , ,