•  
  •  
  •  

Mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen látogatják meg a temetőket, hogy virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. Mire érdemes ilyenkor figyelnünk?

November első napjaiban évente átlagosan húsz-harminc olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécses vagy koszorú okoz tüzet. Az őrizetlenül hagyott gyertyák miatt lakástüzek alakulhatnak ki, a temetőkben pedig a felgyülemlett avar mellett az elszáradt, illetve a művirágok is könnyen lángra kaphatnak. A tűzoltóság három egyszerű tanács betartását ajánlja: tisztítsuk meg a sírhely közvetlen környezetét a száraz avartól, virágoktól és koszorúktól; csak tartóban lévő mécsest gyújtsunk meg, amit a sírtól való távozás után oltsunk el. Ha pedig tüzet észlelünk és nem tudjuk testi épségünk kockáztatása nélkül eloltani, értesítsük a temető biztonsági személyzetét, vagy hívjuk a 112-es segélyhívó számot.

A temetőirodák idén is hosszított nyitvatartással várják az érdeklődőket az alábbiak szerint:

  • október 26-28. (hétfőtől-szerdáig):             08:00-17:00 óráig
  • október 29 – november 2. (csütörtöktől hétfőig): 08:00-18:00 óráig

A járványügyi helyzetre tekintettel a temetőirodákban a maszk és a kézfertőtlenítő használata kötelező! Az ügyféltérben annyi ügyfél tartózkodhat egyszerre, ahány aktív ügyfélpult áll rendelkezésre.

A köztemetők a következő időpontokban látogathatóak:

Október 26. és október 28. között 7-18 óráig, október 29. és november 2. között 07:00-20:00 óráig.

A temetői gépkocsiforgalom rendje:

Az Újköztemető kivételével, október 31-én nyitástól november 2-án zárásig tilos a gépkocsiforgalom a temetőkben. Az EU-országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatók időkorlátozás nélkül behajthatnak, illetve az őket szállító gépjárművek, de a behajtás függ a temetői gyalogos- és gépjárműforgalomtól is.

Október 30-án 8 órától november 1-jén 20 óráig a Megyeri úton a Szondi utca és a Reviczky utca között a temető oldalán megszüntetik a megállási tilalmat.

A temetők környékén és az oda vezető utakon a rendőrség idén is fokozottabban lesz jelen. A forgalom segítése mellett a szabálytalan közlekedők ellen is fellépnek, közösen a polgárőrökkel. Emellett ideiglenes parkolóhelyeket jelölnek ki, és akár forgalomkorlátozást is elrendelhetnek. A rendőrség arra kéri az emlékezőket, hogy ne megszokásból közlekedjenek, figyeljék a közúti jelzéseket, és ha tehetik, indulás előtt tájékozódjanak a várható változásokról.

A zavartalan, bűn- és balesetmentes megemlékezés érdekében a rendőrség 10 tanácsot ajánl megfontolásra:

1. Zárja be!

Otthonát elhagyva körültekintően zárja be az ablakokat, ajtókat, kertes házak esetén a kerti kaput is, ezzel megakadályozva, hogy az utcáról illetéktelenek könnyű szerrel be tudjanak jutni az udvarra. Tegyen meg mindent az ingatlana biztonsága érdekében még akkor is, ha rövid időre látogat el otthonról (például a temetőbe)!

2. Rakja a belső zsebbe!

A temetők környékén ebben az időszakban megnövekedett gyalogos- és gépjárműforgalomra, a tömegközlekedési eszközökön pedig zsúfoltságra lehet számítani. Fokozottan figyeljen értékeire, azokat tartsa táskája, kabátja belső zsebében! A táskáját mindig tartsa testközelben, szem előtt! Ékszereit ne viselje feltűnően!

3. Ne vigyen magával felesleges értékeket!

Amennyiben nem feltétlenül szükséges, a temetőbe látogatás alkalmával ne vigyen magával nagyobb összegű készpénzt, jelentős értéket! Soha ne tartsa iratait és lakáskulcsát egy helyen, PIN kódját pedig a bankkártyája mellett!

4. Válassza a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót!

Ha kerékpárral vagy gépjárművel érkezik, járművét gondosan zárja le, illetve be, és győződjön meg arról, hogy autója utasterében nem hagyott értéket látható helyen! Ha elengedhetetlen, hogy értéket hagyjon a gépjárműben, azt még induláskor, ne a helyszínen, a parkolást követően tegye a csomagtartóba!

5. Mindig figyeljen az értékeire!

A temetőben a táskáját és egyéb értékeit egyetlen pillanatra se hagyja őrizetlenül!

6. Közlekedjen elővigyázatosan!

Minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjen, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegye figyelembe. Amennyiben nem rendelkezik kellő helyismerettel, javasoljuk, hogy előre készítsen útvonaltervet. Lehetőség szerint inkább hétköznap látogasson ki a temetőbe, ezzel elkerülve a hétvégi zsúfoltságot.

7. Legyen türelmes!

Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, és az olykor zsúfolt utakon a megszokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell! Ne kövessen el jogsértést, most sem éri meg!

8. Legyen látható!

Viseljen fényvisszaverő ruházatot vagy kiegészítőt, ha gyalogosan vagy kerékpárral közlekedik: legyen látható valamennyi közlekedő számára. Lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási körülmények esetén indokolt a fényvisszaverő mellény használata és egyéb kiegészítők, mint például a fényvisszaverő karszalag, akár matrica is elősegítheti az észlelhetőséget. Lehetőség szerint úgy induljon gyalogosan vagy kerékpárral útnak, hogy még nappali látási körülmények között haza is érjen.

9. Kerülje a megszokást!

Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendelnek el. Kérjük, hogy ne megszokásból közlekedjen, figyelje a közúti jelzéseket, és ha teheti, indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról!

10. Fordítson kiemelt figyelmet a gyalogosokra!

Temetők környékén előfordulhat, hogy nincs a gyalogosok számára járda, így az úttest szélén gyalogolnak. Kérjük a járművezetőket, hogy fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, legyenek fokozott figyelemmel az úttest mellett haladó, a buszmegállók környékén közlekedő gyalogosokra!

Amennyiben a fentiek ellenére mégis bűncselekmény áldozatává válik vagy közlekedési baleset éri, hívja a 112-es hívószámot!

, , ,