•  
  •  
  •  

Az egyik legismertebb középiskola Újpesten a Bródy Imre Gimnázium. A Langlet Valdemár utcában álló ódon falak között rendkívül modern és diákbarát szellemiség tapasztalható a „BIG”-ben, ahol nemcsak a személyiségnek és képességnek megfelelő oktatásra számíthatnak a tanulók, hanem kiegyensúlyozott és családias hétköznapokban is részük lehet. Az Újpesti Napló a Bródy gimiben járt, ahol jelenleg 540 diák tanul, 52 pedagógus segítségével.

fotó: Várai Mihály

Tudták, hogy ebben az iskolában forgatta annak idején a Megáll az idő című filmet Gothár Péter? A hamisítatlan gimnáziumi hangulat ma sem változott a gyönyörű szecessziós épületben, ahol a falakon hol Ugró Gyula, Újpest első polgármestere képe köszön ránk, hol pedig az iskola padjaiban okosodó magyar olimpikonok – többek között Benedek Tibor, Csollány Szilveszter vagy Güttler Károly bajnoki serlege csodálható meg.

Ahogy a folyosón elsétálok, az egyik teremből egy csodálatos dal hangjai szűrődnek ki, éppen egy „drámás” diáklány próbál zongorakísérettel. Az alagsori fotóműhelyben pedig önfeledten alkotnak az ifjú fotósok, akik éppen a fényhatásokat állítják be, hogy a legtökéletesebb kompozícióban örökíthessenek meg egy gondosan beállított gyümölcscsendéletet. Komoly műhelymunka folyik a Bródyban, amit szemmel láthatóan élveznek a diákok. A tornacsarnokban éppen táncpróba zajlik: rutinosan mozog a 12.UTE végzős sportosztály, a hallgatók Medve Mónika osztályfőnök vezényletével a szalagavató táncot tökéletesítik.

Mindenkit várnak

Bár a Bródyról a közvélekedés azt tartja számon, hogy leginkább a művészpalánták és a versenysportolók helye, ez koránt sincs így, hiszen ebben a középiskolában valamennyi diák megtalálja a személyiségének legideálisabb képzési irányt. Az élsportolói-, dráma- és média osztályokon kívül hagyományos gimnáziumi tagozattal is várják a fiatalokat Budapest valamennyi kerületéből és az agglomerációból.

Az intézmény jelenleg négyféle tagozattal dolgozik: sport, média, dráma valamint általános tagozat. „Fantasztikus látni és részese lenni annak a meghatározó négy évnek, amikor bejön hozzánk egy gyerek, majd egy felnőtt távozik” – foglalja össze érzéseit az igazgató asszony. Ilauszkyné Varga Enikő szerint nagyon sokféle érdeklődésű gyerek látogatja az iskolát. „A Bródyban alapvető a rendkívül jó közösségi élet, itt a pedagógusok azért teszik a dolgukat, hogy a gyerekek javát szolgálják. Nagyon erős a diákközösség, ez egy otthonos iskola, ahol szinte mindenki ismeri egymást. Az elhivatott sportolók és a művészlelkek mellett erős az általános tagozatunk is, tehát azokat a diákokat is várjuk, akik még nem tudták eldönteni a leendő hivatásukat” – mondja Ilauszkyné Varga Enikő igazgató.

„A gimnázium kötelező felvételi eleme a központi írásbeli matematikából és magyar tantárgyból.  Másrészt pedig szóbeli meghallgatásaink vannak, amelyeken a tagozatspecifikus tudás mellett kíváncsiak vagyunk a jelölt személyiségére, szókincsére és érdeklődési körére is.” Azt is megemlítette, hogy a bródys diákok túlnyomó többsége az érettségit követően továbbtanul, sikeresen felvételizik a felsőoktatás különböző képzési területeire. „A tantestületről is felső fokon tudok beszélni, a pedagógusok folyamatosan együttműködnek, szakmai elhivatottságukról minden nap tanúbizonyságot tesznek, jó a munkahelyi légkör. A diákok minden nap érzékelik ezt a családias hangulatot. Számos tanulónk elmondta, azért esett végül a Bródyra a választása, mert már a szóbeli bemutatkozásnál megérezte ezt a jellegzetes támogató közeget.”

fotó: Várai Mihály

Országos hírű a drámatagozat

Az Újpesti Bródy Imre Gimnázium egyik meghatározó tagozata a dráma. Újpest-szerte sem kell bemutatni a produkcióikat. A nagyközönség is láthatta (és láthatja) az előadásaikat, méghozzá az Újpesti Felhőn Szállók programsorozat egyik pilléreként, rendhagyó osztályfőnöki órán az újpesti önkormányzattal együttműködve. Tavaly Schilling Árpád: A harag napja című drámáját mutatták be az Ifjúsági Házban, idén szeptemberben pedig Kiss Judit Ágnes: Karantén című egyfelvonásosát állították színpadra és mutatták be a bródysok az újpesti középiskolásoknak (képünkön). Októberben Sztaskó Richárd tanár rendezésében a 11. évfolyamos drámatagozatosok Gianina Cărbunariu román írónő A tigris című darabját adták elő. Sütőné Seres Adrienn színháztörténet és dráma és színház tanár elmondta, hogy a dráma tagozatos osztályba azokat a diákokat várják, akik nyitottak a drámajáték, a színház, az önkifejezés és a személyiségfejlesztés iránt.

„Felvételt nyert tanulóink a gimnáziumi tanórák mellett drámajáték, színpadi mozgás, beszédtechnika, színháztörténet órákon vesznek majd részt. A tagozat célja, hogy a drámapedagógia módszere által megvalósulhasson az élményközpontú tanítás és tanulás.” Sütőné Seres Adrienn rendezte a Karantén című előadást. Elmondta, több hónapon át tartó próbafolyamat előzte meg a bemutatót. „Minden évben egy-két produkciót színpadra állítunk. Jelenleg heti két óra drámajáték óránk van, a próbák órarendi keretben zajlanak.” Mi nem profi színészeket képzünk, viszont a drámatagozaton tanuló diákok egytől egyig jó kiállású, szép orgánumú és remek kommunikációs készségű felnőttekké válnak. A dráma tagozatból minden tanuló csak profitál.” Hogy ez mennyire igaz, számos nagyon komoly eredmény is alátámasztja. Az újpesti drámások számos Kazinczy-versenyen diadalmaskodtak, és a diákszínjátszó fesztiválokon is rendszerint az élmezőnyben végeznek. Sütőné Seres Adrienn mellett Sztaskó Richárd tanár úr felel a drámásokért, aki egykor saját maga is a Bródy dráma tagozatán végzett.

fotó: Várai Mihály

Mindent a médiáról

A média tagozat közismert és nagyon népszerű is a Bródyban. Jelen vannak a Filmarchívum diákvetítésein, a LUMU vagy a LAM kortárs médiaművészeti kiállításain. A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában 2024. január 18-tól március 2-ig saját kiállításuk nyílik, BIG Médiamunkák 2023/24 címmel. Az elmúlt években háromszor kaptak első díjat a pécsi Országos Középiskolai Fotópályázaton és többször szerepeltek dobogós helyen a nemzetközi Van művészi vénád – művészeti versenyen. A médiások motorja Trojkó Ildikó. A tanár és vizuális kommunikáció-fotó tervező kifejtette, hogy olyan nyolcadikos diákokat várnak, akik szívesen készítenek digitális eszközökkel képeket és mozgóképeket, nyitottak és kíváncsiak bármilyen alkotói tevékenység iránt. „Fontos, hogy a jelölt először fedezze fel a Bródy weboldalát, amelyen azt is megtalálja, hogy saját alkotású fotókat, videókat hozhat a szóbeli felvételire. Amikor megmutatja a felvételeit, nyitottan beszélgetünk az alkotásairól.” Trojkó Ildikó beszélt arról is, hogy a média tagozaton nagyon sok műfajt megismertetnek filmművészet területéről, továbbá a filmes hiányszakmákat is érintik. „Számunkra a lehető legfontosabb az egyéni tehetséggondozás és a projektszemlélet elsajátítása. Aki részt vesz nálunk a fotó- és videó -, vizuális kultúra – és médiaismeret órákon, azt örömmel fogja várni a kreatív ipar többféle ágazata.” A videó szakirány tanára, Szilágyi Panni maga is a Bródy művészeti tagozatán végzett és azóta is szívügye az események dokumentációjához szükséges technikai képzettség átadása.  „Az érettségin szabadon választható tantárgyak között a mozgóképkultúra és médiaismeret tárgy szerepel kiemelt helyen, melyet Bartha Gábor tanár úrnak is köszönhetünk.” Trojkó Ildikó meggyőződése, hogy a vizuális szemlélet és a projektalapú témafeldolgozás, a problémamegoldó alkotó gondolkodásmód valamennyi hivatásnál előny a továbbtanulásnál.

Életük a sport

Benedek Tibor, Csollány Szilveszter, Güttler Károly, Storcz Botond, Nagy Viktor, Csapó Gábor, Németh Zsanett. Ezek a legendás sportolók egytől-egyig a Bródyban végeztek, hiszen a gimnázium az ország egyik legeredményesebb sportiskolája.

Magyarország patinás sportiskolája 1989 óta működtet sporttagozatot. Ekkor érkezett a felkérés a Magyar Olimpiai Bizottságtól, hogy olyan középiskolát szeretnének létrehozni Észak-Pesten, ahol leigazolt sportolók tanulhatnak, ahol segíteni tudják az érettségi vizsgakövetelmények teljesítését, továbbá elősegítik őket a a Testnevelési Egyetemre történő sikeres felvételihez – nyilatkozta Liszonyi Gábor igazgatóhelyettes, aki a sporttagozat munkáját koordinálja. Később a sportolói osztálynak olyan nagy sikere lett, hogy 2007-től egy másik sportosztályt, méghozzá egy külön UTE-osztályt indítottak, ez utóbbi gerincét lila-fehérek alkotják. Jelenleg 190 leigazolt sportoló van a Bródyban, évfolyamonként két sportolói osztályban. Ugyanakkor rengeteg az igazolt sportoló a többi – más tagozaton található – osztályban is. „26 sportág, 49 sportegyesület képviselteti magát iskolánkban, és 36 válogatott kerettag jár hozzánk.” Liszonyi Gábor szerint az élsportolónak az idejéből van a legkevesebb. „A közreműködésünkkel az időgazdálkodásukat igyekszünk optimalizálni.

fotó: Várai Mihály

A legmagasabban kvalifikált sportolóink reggeli és délutáni edzéseken vesznek részt, valamint a válogatott kerettagoknak keretedzése is van, nemcsak hazai- hanem nemzetközi versenyeken is részt vesznek, legyen az Európa-, vagy Világbajnokság, téli és nyári olimpia. Kiemelkedően fontos számukra a rugalmas tanulástámogatás. A sportolói osztályokban egyéni számonkérési lehetőségekkel adhat számot tudásáról az ifjú sportoló. Az elsajátítandó tananyagot egyéni ütemben, egyéni felkészüléssel, a kollégákkal egyeztetve tanulja meg a diák” – mondja az igazgatóhelyettes. Liszonyi Gábor azt is hozzáteszi, hogy az intézmény kihasználja a digitális kor vívmányait. „Az online elérhető e-tananyag a legnagyobb segítség a sportolók számára, amit a világ bármely pontján el tudnak érni. Ezt az e-tananyagot az összes tantárgyra lebontva dolgozzák ki, majd töltik fel a gimnáziumi honlapra a pedagógusok.” A pedagógus úgy véli, a sportolói osztályoknál az osztályfőnök jelenti az egyik legfőbb támaszt. Az osztályfőnökök vagy egykori élsportolók, vagy testnevelők, vagy sportszülők. Továbbá állandó az iskolapszichológusi jelenlét az iskolában, aki maga is sportszülő. „A gimnáziumnak i szinte minden tradicionális magyar sportegyesülettel aktív kapcsolata van. Azok az egyesületek, amelyek valaha is delegáltak gyereket a sportolói tagozatra, minden évben megkapják az aktuális felvételi tájékoztatást a gimnáziumtól. Intézményünk szoros kapcsolatot ápol a Sportiskolák Országos Szövetségével, a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságával, a sportági szakszövetségekkel és tanulóink sportegyesületeivel” – emeli ki az igazgatóhelyettes.

Egyedül nem megy: itt az innovatív munkaközösség!

Liszonyi-Legény Eszter magyartanár az innovatív munkaközösség vezetője magára vállalta, hogy intézményfejlesztési projektekkel, tehetséggondozással, pályázat írásokkal, módszertani újításokkal és kapcsolatépítéssel is foglalkozik. A pedagógus célorientáltan keresi meg kollégáit, és informálisan egyezteti velük, hogy ki milyen projektet tud magára vállalni. „Az Erasmus-pályázatot februárban írtuk meg, és most nyertük meg, így október elején volt kint a legelső erasmusos osztályunk Szlovéniában.” „Második éve együttműködésünk van a Hősök Tere Alapítvánnyal, akik rengeteg hatékony programot tartanak a diákoknak. Beszéltek már a kirekesztés elleni fellépésről, a zöldítésről, és szóba került már a kudarckezelés is. A zöldprogramokhoz kapcsolódik a Reshop nevű vásárunk, amely keretén belül a diákok túladhatnak a megunt ruháikon, tárgyaikon. Tavaly pedig Fenntarthatósági hetet rendeztünk, amely során a fast fashion és a divat sötét oldala volt a téma. Liszonyi-Legény Eszter rámutatott, hogy immár regisztrált tehetségpont a Bródy Imre Gimnázium, s a pályázatok egyik kiemelt témája a tehetséggondozás. Az innovatív munkaközösség további feladata a digitális és multimédiás eszközök és a technikai vívmányok integrálása az oktatás világába. „Ha kell, belső továbbképzéseket is tartunk a pedagógusok számára. Például bemutatjuk a tanórákon használható oktatási applikációkat és egyéb oktatási fejlesztéseket.” A pedagógus folyamatosan keresi a megújulási és intézményfejlesztési lehetőségeket.

Besztercey Judit

, ,