, , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Fantasztikus bulit csaptak a szépkorúak szeptember utolsó napján azon a nagykoncerten, amit az idősek világnapja alkalmából tartottak a Szent István téren. A talpalávalót Kollányi Zsuzsi, Bari Laci, Takács Nikolas és az élő legenda, Bangó Margit szolgáltatta, és az égiek is a kegyeikbe fogadtak bennünket. Mindenki táncolt!

Azon a péntek reggelen egy garast nem adtunk volna azért, hogy délutánra kisüt a nap. De – mint tudjuk – a remény hal meg utoljára. Így is lett, lassan előbújtak a napsugarak, abbamaradt a 12 órája tartó eső, és minden ideálissá vált, hogy megkezdődjön a koncert a Szent István téren. Újpest városa tavaly hozta létre azt a hagyományt, hogy nagykoncertet rendezzen a szépkorúaknak, s ily módon fejezze ki háláját mindazért, amit kaphattunk és kaphatunk az idősebb generációktól.

Minden jel szerint szeretik ezt a kezdeményezést, hiszen egy tűt sem lehetett leejteni a kezdéskor, rengetegen érkeztek a koncertre, a seniorokat természetesen a fiatalabbak is elkísérték, hiszen mindenki kíváncsi volt a remek előadókra. Az estet dr. Trippon Norbert alpolgármester nyitotta meg, aki tiszteletét és köszönetét fejezte ki az idősebb generációk számára mindazokért, amiket mi, a gyermekeik kaptunk tőlük.

Trippon Norbert

A díszbeszédet követően a bulit a Heuréka Pop Orchestra és a Swing à la Django zenéje alapozta meg, s már az első percekben tetőfokára hágott a hangulat. Először Kollányi Zsuzsi érkezett, az énekesnő remekül hozta a dzsessz és a popslágereket.

Kollányi Zsuzsi

Az Ének Iskolájából és a Sztárban sztár +1 kicsi műsorból ismert Bari Lacika a saját dalai mellett Máté Péter és Kovács Kati-slágereket adott elő, a közönség ekkor már együtt énekelte az ifjú titánnal a Ha legközelebb látlak című örökzöldet.

Bari Lacika

Az X-Faktor sztárja, Takács Nikolas szokásához hűen romantikusabb dalokat hozott a senioroknak. S amikor a nótakirálynő, a Kossuth-díjas Bangó Margit a színpadra lépett, mondhatni, elszabadultak az érzelmek, üdvrivalgás fogadta az élő legendát, aki azonnal pörgős nótákba kezdett.

Bangó Margit és Takács Nikolas

Ekkor már mindenki, kicsik és nagyok, a fiatalok és az örökifjak is táncoltak, óriási volt a hangulat a téren. Száz szónak is egy a vége: aranyeső hullott ránk, és erről a buliról még sokáig beszélni fogunk!