Címke: ute

27
aug

Sportágat keres gyermekének? Az UTE szakosztályai számos lehetőséget kínálnak

Tanévkezdés előtt sok családban kerül napirendre, hogy a gyerekek számára megtalálják azt a sportágat, amelyben a gyerkőc örömét lelheti, kiteljesedhet, sikerélményt szerezhet, és egy összetartó közösség tagja lehet. Az UTE több szakosztálya várja szeptembertől a sportolni vágyó gyermekeket és fiatalokat.
24
aug

Sportösszefoglaló

Nem sikerült pontot szereznie az Újpest FC-nek a Paksi FC otthonában az OTP Bank Liga ötödik fordulójában. Az UTE sportolói ugyanakkor több más sportágban is remek eredményeket értek el, új pályacsúcs született triatlonban, egyetemi világbajnoki címet szerzett Rendessy Eszter kajakos, eközben műugrásban és öttusában is szép eredmények születtek.
12
aug

Öt hét, számtalan élmény

Öt hét, csaknem 1700 gyerek és számtalan élmény - így lehet röviden jellemezni az UTE és Újpest Önkormányzatának közös, öthetes napközis táborát. Volt benne sport, játék, kirándulás és kaland. Az első turnus július elején indult, a záróprogramot augusztus 7-én rendezték meg. Dr. Trippon Norbert polgármester hangsúlyozta: a már hagyományos nyári tábor nagy segítséget jelent az újpesti családoknak. 
10
aug

Sportösszefoglaló

Eredményesen zárták a hetet az újpesti sportolók és csapatok. Isztambulban a magyar női és férfi öttusacsapat is Európa-bajnoki címet szerzett, miközben az Újpest FC magabiztos, 4–2-es győzelmet aratott Kisvárdán.
3
aug

Sportösszefoglaló

Sikerekből és fontos eseményekből nem volt hiány az elmúlt időszakban az újpesti sportéletben. Az Újpest FC megszerezte első bajnoki győzelmét a 2026–27-es idényben, az UTE röplabdacsapata új játékosokkal erősített, az öttusázók pedig világbajnoki érmekkel tértek haza Kaunasból.
28
júl

Sportösszefoglaló

Elrajtolt az NB I.-es labdarúgó-bajnokság, amelyben az Újpest FC is megkezdte szereplését a 2026/27-es idényben. A nyári játékosmozgások mellett sportolóink számos sportágban bizonyítottak: érmekkel, remek eredményekkel és kiemelkedő teljesítményekkel öregbítették Újpest hírnevét.
21
júl

Sportösszefoglaló

Győzelemmel zárta nyári felkészülését az Újpest FC, megkezdték a munkát az utánpótláscsapatok, két országos bajnoki címet ünnepelhettek az UTE ökölvívói, míg az öttusázó Gulyás Michelle sérülés miatt kénytelen kihagyni az idei Európa- és világbajnokságot.
13
júl

Sportösszefoglaló

Sikeres hetet zártak az újpesti sportolók és csapatok. Csorba Zsófia újabb aranyérmet szerzett, Kapuvári Liliána bronzéremmel tért haza az U20-as Európa-bajnokságról, míg az Újpest FC-nél játékosmozgások, felkészülési mérkőzés és a közelgő szurkolói ankét is szolgáltatott híreket. Emellett a legfrissebb olimpiai ranglistán Márton Viviana továbbra is az első, Márton Luana pedig a negyedik helyen áll.
8
júl

Sportösszefoglaló

Újabb nemzetközi sikereket értek el az UTE sportolói: a kanadai világbajnokságon aranyérmet nyert az U23-as kenunégyes, míg a romániai Európa-bajnokságon is dobogós helyezéseknek örülhettek az újpesti versenyzők. Közben az Újpest FC lezárta ausztriai edzőtáborát, a héten kezdetét veszi az U20-as birkózó-Európa-bajnokság, és elindult az önkormányzati nyári sporttábor is.
6
júl

Július 10-én helyezik végső nyugalomra Németh Zsanettet

A közelmúltban elhunyt Németh Zsanett birkózót 2026. július 10-én, pénteken 18 órakor helyezik végső nyugalomra Berhidán, a Péti úti temetőben.