Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

  •  
  •  
  •  

73 évesen meghalt az Omega basszusgitárosa, közölte a zenekar a közösségi oldalán.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak – írták.

Mihály Tamás 1967-ben lépett be az Omegába és 2014-ben játszott utoljára együtt az együttessel. 2015-ben, az Omega együttes felcsúti fellépését politikai okokból visszautasította.

Mihály Tamás 1947-ben született, apja, Mihály András szintén zenész, illetve az operaház vezetője is volt. Mihály Tamás is klasszikus zenét tanult, majd az Omega előtt játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesekben is. A zenei konzervatórium gordonka-szakán ismerte meg Presser Gábort, akit később az Omega egyik próbájára is elhívott.

Presser távozása után Mihály Tamás írta az Omega számainak nagy részét. 2006-ban ő komponálta az 1956-os forradalom emlékére készült 56 csepp vér című musicalt is. Több szólóalbumot is kiadott, 1983-as albumán például olyan klasszikusokat dolgozott fel, mint Liszt Ferenc vagy Richard Wagner. Az Omegában töltött éveiről írt könyvét 2014-ben adta ki Basszus! Omega! címen.

Az Omega egyik alapítótagja, Benkő László három nappal korábban, november 18-án vesztette életét.

, ,