Elkaszálták a Halassy Olivér életéről szóló filmet

  •  
  •  
  •  

20 millió forintos gyártás-előkészítési támogatást ítéltek meg rá, de végül mégsem készülhet el Sopsits Árpád filmje.

Ahogy arról az Újpest Média is beszámolt, tavaly decemberben Sopsits Árpád (A martfűi rém) 42 karcsapás című filmterve 19,85 millió forint gyártás-előkészítési támogatásban részesült, így joggal feltételezhettük, hogy az újpesti sportlegendáról szóló film el fog készülni. A Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi döntése alapján azonban a 42 karcsapást elkaszálták, gyártásba már nem mehet.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) filmtámogatási rendszerét elemző cikkében a 24.hu szerzője kiemeli, hogy az NFI elődje, az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap idejében azok a filmek, amelyek gyártás-előkészítési támogatást kaptak, elsöprő többségükben el is készültek. Ami nem is meglepő, mert ugyan „a gyártás-előkészítés támogatása még nem jelenti automatikusan azt is, hogy a gyártást is támogatja majd a pénzosztó szervezet”, de nem logikus, hogy ha nincs esély az előkészített film megvalósulására, akkor miért kell komoly mennyiségű munkát, időt és közpénzt elpazarolni.

A gyártás-előkészítésbe többek közt a casting, a helyszínkeresés, a stáb összeállítása, a költségvetés és a forgatási terv kidolgozása tartozik bele. Ezt végezték el a Halassy-film alkotói is – az NFI döntésének értelmében hiába. Az elutasítás azért is meglepő, mert Sopsits Árpád rendező legutóbbi filmjével, A martfűi rémmel bebizonyította, hogy képes megtörtént eset nyomán színvonalas közönségfilmet készíteni hazai szinten nagynak számító költségvetésből.

Sopsits ugyanakkor nincs egyedül, a 24.hu összegzéséből kiderül, hogy „az új Filmszakmai Döntőbizottság munkába állása óta, azaz kevesebb mint egy év alatt előkészített állapotból állították le Pálfi György Sömmi, Szász Attila Rendszerhiba, Zomborácz Virág Kicsi veréb és Almási Tamás Átokháza című filmjét is.”  Különösen Pálfi betyárfilmjének visszadobása meglepő, a Sömmi ugyanis szokatlanul magas, harminchatmillió forintos előkészítési támogatás után kapott kaszát.

A lap emlékeztet tovább arra is, hogy a 2018-ban meghirdetett Történelmi Játékfilmes Program tizennégy nyertes filmterve közül tizenkettőből jelen állás szerint nem lesz semmi, de a normál támogatásban zöld utat kapott tervek közt is csak nagyítóval lehet egyértelműen történelminek mondható filmeket találni.

 

 

, ,