•  
  •  
  •  

Állandó vendégek lettek Újpesten a rókák. A ravaszdi vörös állatok nem bántanak, és biztosan nem veszettek, mégis szigorúan tilos megérinteni őket.

Az Állatmentő Liga vezetője, Pataki Gábor az Újpesti Napló kérdésére elmondta, hogy a rókákat „immunizálják” veszettség ellen repülőről.

Az immunizálás során a veszettség elleni vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ezeket később megeszik a rókák.

„Tudomásunk szerint több évtizede nem volt Magyarországon veszett róka.”

Pataki Gábor elmondta, nem nagy szenzáció, hogy rókák járnak Újpesten, hiszen külső kerületnek számítunk, az állandó beépítések pedig folyamatosan elvesznek a vadállatok életteréből.

„Valamennyi élvefogó rókacsapdánkat kihelyeztük, szám szerint négyet. Amikor megfogtuk a rókát, és egészséges az egyed, azt később szabadon engedjük egy távolabbi, számukra biztonságosabb helyszínen. A beteg állatot pedig átadjuk az egyik társszervünknek, amelyik rókagyógyítással és rehabilitációval foglalkozik.”

Pataki Gábor hangsúlyozta, bár nem veszélyesek a rókák, akik nem támadnak emberre, de semmiképp se érintsük meg, ne nyúljunk hozzájuk. További jótanács, hogy ne etessük, ne szoktassuk magunkhoz a rókákat, hiszen vadállatokról van szó! Fontos továbbá a ház körüli hulladékot megfelelően elzárva tartani, hogy az ne vonzza oda a rágcsálókat, rókákat.

Amennyiben rókát észlelnek, jelezzék az állatmentőknek:

bejelentes@allatmentoliga.com vagy a (80) 296 896-os telefonszámon.

, , , ,