•  
  •  
  •  

A Petőfi laktanya területének értékesítéséről határoztak a városatyák az újpesti képviselő-testület október 27-ei ülésén.

Hosszas keresés után

„Közel másfél éves ingatlaneladási folyamat végére kerül pont. Az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. 2021. március 17-én kapott megbízást arra, hogy nyilvános pályázat útján értékesítse a volt Petőfi laktanya területén található három telekegységet”

– mondta el Czigler László várostervezésért felelős alpolgármester, aki hangsúlyozta: fontos volt, hogy az 1,6 hektáros területet egyben tudja eladni az önkormányzat.

A 2022. augusztus 12-én kelt értékbecslés alapján az ingatlanok együttes értéke 1 milliárd 471 millió forint. A területre a PHD Projekt Kft. adott be sikeres pályázatot, az általuk kínált vételár pedig 53,6 millió forinttal haladta meg a telkek becsült értékét.

„A környéken élők régóta szerették volna elérni, hogy a terület ne illegális hulladéklerakóként működjön, hanem kerüljön be a város vérkeringésébe”

– fűzte hozzá Czigler László, aki azt is elárulta, hogy az értékesítésre az önkormányzat rezsiköltségeinek jelentős megemelkedése és ezek fedezése miatt is szükség volt. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzati vagyon értékesítésére – más helyhatóságokhoz hasonlóan – a IV. kerület is kormányzati ösztönzést kapott.

Az értékesítés keretében a PHD Projekt Kft. a vételi jogért nettó 60 millió forint opcionális díjat fizet az önkormányzatnak a szerződéskötéstől számított öt munkanapon belül. A befektetőnek 30 napja lesz rá, hogy megállapítsa, talajszennyezett-e a terület, illetve, hogy mennyibe fog kerülni a közművesítés.

Czigler László

A cég egyébként egy 384 lakásos ingatlanfejlesztésre készül a területen, és ha a projekttel kapcsolatban nem merül fel hátráltató tényező, akkor bruttó 1 milliárd 540 millió forintos áron juthat a telkekhez, amelybe az opciós díj összege is beleszámít. A befektetőnek két részletben, 2023. január 31-éig és augusztus 31-éig kell megfizetnie a fennmaradó vételárat.

Ellenzéki aggályok

Az ülésen parázs vita alakult ki arról, hogy mennyire előnyös a kerület számára a laktanya értékesítése. Nagy István, az újpesti Fidesz frakcióvezetője szerint az önkormányzat pénzügyi helyzete nem indokolja az eladást.

Nagy István

Kifogásolta továbbá, hogy a vételár ebben a konstrukcióban, a jelen fizetési ütemezéssel a jelenlegi inflációs és kamatkörnyezetben azzal a kockázattal jár, hogy a tranzakció lezárultakor az ingatlan vételára már nem éri el az értékbecslésben meghatározott összeget. Hangsúlyozta, hogy a forgalmi érték alatti értékesítés a nemzeti vagyonról szóló törvénybe ütközik.

Hozzátette: szerinte az eladásról szóló határozati javaslat ebben a formában kizárólag a vevőt érintő kockázatokat kezeli, az önkormányzatot viszont sebezhetővé és kiszolgáltatottá teszi.

Könyörtelen pénzügyi szükség

Dr. Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester a vita során hangsúlyozta: az önkormányzatnak azért van szüksége a terület értékesítésére, hogy folytathassa rezsivédelmi és energetikai programját, felújításait és fejlesztéseit.

Trippon Norbert

„Amennyiben erre az értékesítésre nem kerül sor és ez a bevétel nem érkezik be, örömmel várom az eladást helytelenítő képviselők javaslatait, hogy mit akarnak lehúzni a költségvetés kiadási oldalán? Ha nincs bevétel, akkor az önkormányzat nem tud járdát felújítani, utat építeni, sportpályát és önkormányzati intézményeket felújítani.”

Az eladásról szóló határozatot végül 13 igen, egy tartózkodás és öt nem szavazat mellett fogadta el a képviselő-testület.

, , , , , , ,