Hatvanadik szülinapját soha nem felejti el az olimpiai bajnok

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

A kerek születésnapok mérföldkőnek számítanak egy ember életében, még ha nem is ünnepli meg mindegyiket egyformán. Szabó Bence, az UTE kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívója a hatvanadikat emlékezetessé akarta tenni.

– Érdekes egybeesés, hogy a harmincadik születésnapom évében, 1992-ben értem el sportolói pályafutásom legnagyobb sikerét, egyéni olimpiai bajnok lettem Barcelonában. Visszagondolva arra az időszakra, nem éreztem magam harmincnak. Harmincnégy évesen is csak azért hagytam abba a vívást, mert felkértek, hogy induljak el szeretett egyesületem, az UTE elnöki posztjáért. Fizikailag nagyon jó állapotban voltam, imádtam vívni, de egy ilyen ajánlatra nem mondhattam nemet – elevenítette fel a múltat az egykori klasszis, aki a pást után a lila-fehér klub élén is helyt állt.

Szabó Bence (Fotó: MTI / Illyés Tibor)

A következő, a negyvenedik szülinap már – ahogy mondani szokás – mellbe vágta, mert eszébe jutott, hogy a negyveneseket egykoron középkorúnak nevezte, ráadásul ő még mindig fiatalnak érzi magát.

– Az ötvenedik megünneplését a barátaim erőszakolták ki, elég vékonyra is sikerült a buli – vallotta be Újpest díszpolgára. – A hatvanadikat viszont emlékezetessé kívántam tenni. Meghívtam pontosan hatvan barátomat a buliba, meg is érkeztek Olaszországból, Amerikából és még Vietnamból is. Ja, és Afrikából is. A nagy távolság miatt az ausztrál barátom nem tudott eljönni, ő videóüzenetben köszöntött a világ túlsó oldaláról.

Szabó Bence (Fotó: Lebovits György)

Bence elmondta még a parti előtt, amikor az Újpest TV vendége volt a stúdióban, hogy a Larus étterem tulajdonosai – „véletlenül” szintén a barátai – segítségével igazi mulatós szülinapot tervezett diszkó- és cigányzenével.

– Nem magamat akarom ünnepeltetni, azt szeretném, hogy a meghívottak jól érezzék magukat. Úgy tudom, Bence fiamék is készülnek, ők is nagyon tudnak mulatni – avatott be minket, újpestieket a részletekbe Szabó Bence, aki arról is mesélt, hogy tizenegy éves kislánya, Szonja is a papa nagy napjának bűvöletében él.

– Biztosan készül valamire, hiszen állandóan gyakorol, bár én nem tudhatok róla. Egyébként Szonja Südi Iringó tánciskolájába jár, jelen állás szerint nem vívó lesz belőle, hanem táncosnő.

Bence bevallotta, hogy a hatvan év azért elgondolkodtatta egy keveset. Mint mondta, rossz érzés, hogy nincs már köztük olimpiai bajnok csapattársa, Gedővári Imre, aki hatvankét évesen ment el.

Szabó Bence (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

– Mentorom, Meszéna Miklós is itt hagyott, aki az ötvenötöt sem töltötte be… Én próbálok tenni az egészségemért, hetente legalább ötször sportolok, teniszezem, gyalogolok és konditerembe járok – mondta, majd búcsút intett, hiszen – bár ő az ünnepelt – attól még rengeteg dolga van a vendégek üdvözléséig.

Ui: A buli rendben megtörtént, a hírek szerint Bence is „túlélte” a rengeteg jókívánságot, amit mindenkinek egy-egy koccintással meg is hálált.

Gergely Gábor