Igazi újpesti ultra, az Ultra Viola Bulldogs egykori alapembere, noha egy ideje már nem jár meccsre. Magyar zenékből álló műsort készít az egyik legnépszerűbb rádióadónknál, ráadásul tízkötetes szerző. Aligha kell bemutatni az újpesti szurkolók számára Bokros Lászlót, (FAT) akinek már a nagyapja is a Megyeri útra járt.
Hol máshol, mint a Szusza Ferenc Stadionnál, egészen pontosan a „Mildenberger-falnál” találkozunk. FAT számára kiemelten fontos ez a terület, ahol történetesen az ő idézete díszíti a falat. „Élhetek bárhol, ide jövök haza!” – örökítette meg a 120 év Csoda című dalában a fenti sorokat az Újpest és zenerajongó Bokros László.
„Amikor 120 éves lett a csapat, megkért a testvérem, hogy írjak egy dalt, így született meg a később az Újpesti Csoda címet viselő dal. Azt akartam megfogalmazni, bár nem mindannyian élünk Újpesten, mégis ide térünk haza, ez az otthonunk.”
FAT soraiból azonnal szállóige lett. Ez a szurkolói dal azóta több százezer torokból szólalt már meg az évek során, és sokan azt hiszik, mindig is létezett ez a rigmus.
Mindig a lila úton
Nem is tudunk úgy végigmenni a Szusza büféjéig, hogy ne rázna mindenkivel kezet, és ne váltana egy-két kedves, érdeklődő mondatot a szembejövővel az Ultra Viola Bulldogs Egyesület egykori elnöke.
„Kétévesen jártam először a Megyeri úti stadionban. Kiszámoltam: nyolc évtizede Újpest-rajongó a családom, generációról generációra száll ez a fanatizmus. Később öcsém, Bokros Gábor rendkívül prominens személyiség lett, hiszen a tábor előénekesévé lépett elő. A ’90-es, és a 2000-es években, a szurkolói kultúra aranykorában meglátásom szerint olyan hangulat lett úrrá itt a lelátón, amely sokszor értékesebb volt a pályán történteknél”
– fejti ki véleményét.
A negyedik kerületben mindenki ismeri Magyarország örökké emlékezetes ultra csoportját. Az Ultra Viola Bulldogs szervezettségében és ami a legfontosabb, szurkolásának a minőségében maradandót alkotott. Már a bemelegítésnél elkezdték biztatni az övéiket és az őrületes, mindent elsöprő, minőségi buzdítás tényleg a lefújás pillanatáig tartott.
„Büszke vagyok rá, hogy a Szusza Ferenc-szobor gyűjtésénél is nagyon aktív szerepet játszott mind a Bulldogs, mind a teljes újpesti szurkolóközösség, beleértve az akkori vezetőséget is”
– mondja az egykori vezető, akinek meggyőződése, hogy nemzetközi szinten is elismerték azt a szurkolói közösséget és összetartó erőt, amely a Megyeri úton uralkodott. A miérteket a laikus riporter számára igen nehéz megfogni, azonban Bokros László szerint a titok abban rejlett, hogy zenei vonalról érkezett személyiségek vették át a szurkolók irányítását.
„Édesapám, testvérem is dobos volt, én pedig máig is aktívan verem a ritmust néhány együttesben.”
Meccsre már nem jár, de reménykedik
Bokros László így látja a jelenlegi helyzetet:
„Bízom benne, ha megérkezik az új vezetőség, akkor a kellő akarat és az anyagi feltételek megteremtése hozzásegíti a csapatot, hogy folyamatosan felíveljen az Újpest teljesítménye a jelenlegi hol lenn, hol fenn helyett. De talán ez nem is csupán pénzkérdés: az 1998-as bajnoki cím megszerzésekor is üres volt a kasszánk. Befektetett munka, céltudatosság és a remek játékosok. Életfilozófiám, tegyük olyan magasra a lécet, amennyire csak lehet. Miért ne lehetne olyan színvonalú csapatot alkotni az Újpestből, mint a Barcelonából vagy a Real Madridból?”
FAT meggyőződése, az a katarzis, amikor 6-0-ra verte az Újpest az ősi rivális Fradit 2010. szeptember 11-én, egyben a bukás kezdetét jelentette.
„Elértünk egy olyan csúcsot, amely után nem felfele, hanem lefele indult el ez a csapat. De nem adom fel a reményt.”
Bokros László (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)
Az is köztudott, hogy az Ultra Viola Bulldogs egykori frontembere jó ideje nem jár meccsre.
„Akkor döntöttem így, amikor bevezették azt, hogy regisztrációhoz kötik a belépést. A regisztráció intézménye ellen vagyok: elvem, amíg bemehetek egy moziba vagy színházba regisztráció nélkül, addig mindez a mérkőzések szurkolójaként is jár. Etikátlan megfigyelni és regisztrálni a szurkolókat. A tradicionális címer lecserélése is megerősített a döntésemben. Egyetlen esetben tettem kivételt: amikor a közelmúltban meghalt a legjobb barátom, Alberkovics Dávid »Töki«, és megemlékezést tartottak a tiszteletére. Természetesen arra a meccsre kijöttem.”
Ritmusérzék kimaxolva
Interjúalanyunk életében szorosan összefonódik a labdarúgás és a zene, hiszen ő volt az egyik alapítója a 2010-es években fénykorát élő és kerületszerte népszerű Curva Mildenberger nevű zenekarnak, amelyben Újpest-szurkolók zenéltek, és ő ült a dobok mögött. S ha már a zenénél tartunk, számára alapvető élmény, hogy átélhette a magyar zene egyik kiemelten izgalmas időszakát, a ’90-es évek elején.
„Dobosként jöttek-mentek a látókörömben a magyar zenekarok, de ugyanazok maradtak az örök kedvencek. Molnár Gábor a Drums-ból, Borlai Gergő, akit még a Tilos az Á-ban gyerekként hallhattam, külföldiek közül pedig Billy Cobham a legnagyobb ikonom, akit szerencsém volt szinte testközelből is dobolni látni a Petőfi Csarnokban.”
Talán nem túlzás a sors ajándékának nevezni számára azt, hogy 2009 óta, immár tizenharmadik éve vezeti és szerkeszti a Jazzy Rádió „Jazzy Hungarikum” című műsorát, telis-tele míves magyar zenékkel és zenész vendégekkel.
„Elmondhatatlan élmény, amikor szemben velem ülnek a stúdióban olyan legendás zenészek, mint Tátrai Tibor, László Attila vagy éppen Charlie. Másrészt hatalmas élmény, hogy rengeteg fiatal, ám kiemelkedő képességű muzsikussal találkozhatok, és hozzájárulhatok a bemutatkozásukhoz. Óriási vágyam, hogy zenei és futball nagyhatalommá válhassunk. Egy olyan turistaréteget is megszólítsunk, amelyik azért érkezik Budapestre, hogy minőségi dzsesszzenét hallgasson vagy labdarúgó-mérkőzést lásson.”