•  
  •  
  •  

Mint az közismert, az önkormányzatok nincsenek könnyű gazdasági helyzetben. Nem kivétel ezalól Újpest sem. Mégis idén is sikerül elismerni az újpesti közalkalmazottak fáradhatatlan munkáját – tudtuk meg Trippon Norbert alpolgármestertől.

Újpest Önkormányzata 2020-ban döntött első alkalommal úgy, hogy a jellemzően alacsony fizetési szinten dolgozó közalkalmazottai (óvodai, bölcsődei, szociális dolgozói) számára bevezeti az úgynevezett Nyárindító Plusz jutalmat, megköszönve az intézményekben dolgozók elkötelezett munkáját.

Tavaly úgy tűnt, hogy a kormányzati intézkedések, valamint az általános gazdasági helyzet miatt erre már nem lesz lehetőség, de az önkormányzat – igaz szerényebb keretek között –, mégis megkereste a szükséges forrásokat, hogy hogyan és miként menthetné meg a Nyárindító Plusz jutalmat. És ugyanígy tett idén is, így immáron harmadik esztendeje lesz Nyárindító Plusz jutalom.

Trippon Norbert

„A tradíció, az tradíció. Így aztán 537 óvodai, 202 szociális, 247 bölcsődei dolgozónk és 64, a gazdasági intézményünkben dolgozó kollégánk jogosult a Nyárindító Plusz jutalomra július elején, fejenként átlagosan mintegy 44 ezer forint, mindösszesen 52 millió forint összegben. Mindennek fedezetéről a költségvetési rendeletünkben, annak is a 6. számú mellékletének (tartalék előirányzatok, működési céltartalékok) 30. sorában gondoskodtunk”

– tudtuk meg az alpolgármestertől.

Természetesen, a polgármesteri hivatalban dolgozók munkájának anyagi elismeréséről sem feledkeznek meg.

“Ily módon, ha szerényen is, de szeretnénk kifejezni köztisztviselőink és közalkalmazottaink felé – nem csak erkölcsi – nagyrabecsülésünket, s köszönetet mondani mindennapi munkájukért, melyet az újpestiekért, a gyermekeinkért, a városunkért tesznek”

– teszi hozzá Trippon Norbert.

, , , ,