Ipacs Lászlóné Magyarkúti Éva: hatalmas megtiszteltetés az Arany Horgony-díj

  •  
  •  
  •  

Arany Horgony díjjal tüntették ki Ipacs Lászlóné Magyarkúti Évát, az Újpesti Torna Egylet elnökségi tagját, sportszervezőjét és hagyományőrzőjét. Az Újpesti Városvédő Egyesület rangos elismerését kétévente adják át mindazoknak, akik kiemelkedő érdemeket szereztek Újpest múltjának kutatás és szellemi örökségének ápolása területén. Az „UTE szívének” tartott helytörténész egyáltalán nem számított a megtisztelő díjra, az érdem szerinte egyúttal a lilákhoz is került.

Az UTE történésze rendkívül szerényen fogalmazott az Arany Horgony díjával kapcsolatban. Ipacs Lászlóné Magyarkúti Éva elmondta, úgy érzi, hogy „lelkes amatőr” dr. Kőrös András személye mellett, s továbbá komoly segítséget, példát is nyújtanak neki egyebek mellett az újpesti városvédők, a Közművelődési Kör, és minden egyes újpesti lokálpatrióta.

„Szeretném kiemelni, hogy az UTE-ban egy olyan fantasztikus, megbízható csapat segíti napi munkámat, akikkel öröm dolgozni, így ezt a díjat velük közösen érdemeltük ki. Név szerint Kun Györgyi az UTE Baráti Kör honlapjának lelkes motorja, valamint kutatóink  – Béres Péter, Csapó Zoltán, Lőrincz Róbert és Laszip Gábor olyan áldozatos munkával járulnak hozzá 139 éves klubunk értékeinek feltárásához, közkinccsé tételéhez, amely szerintem példaértékű” – hangsúlyozta a helytörténész, aki eddig is, és a jövőben is a hivatásának tekinti a klub történetének megismertetését és népszerűsítését, akinek külön örömöt okozott, hogy a díjban szereplő horgony szimbólum egyúttal az UTE címert is díszíti.

Ipacs Éva (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Ipacs Lászlóné Magyarkúti Éva boldogan emlékszik vissza helytörténészi hivatása grandiózus állomásaira. „Kiállítást szerveztünk az egyesület 120. születésnapján a Polgár Centrumban. Ezen a tárlaton számos személyes tárgyi emléket mutattunk be a nagyközönségnek. Az UTE 125. születésnapján hatalmas rendezvényt szerveztünk, amelyre valamennyi egykori- és jelenlegi lila sportolót meghívtunk. Több mint ezren vettek részt az ökörsütéses partin. Ekkor a Sportmúzeummal együtt szerveztünk közös kiállítást, egyebek mellett Zsivótzky Gyula ereklyéit is bemutattuk. Majd a 130. jubileumot interaktív tárlattal ünnepeltük meg az Ifjúsági Házban, ahol számos sportágat ki is lehetett próbálni.”

Az „UTE szíve” tele van tervekkel, hiszen jövőre 140 éves az Újpesti Torna Egylet. „Csodálatos jubileumot ünneplünk 2025-ben, amit alaposan elő kell készíteni. Világviszonylatban is szinte egyedülálló egy ilyen patinás egyesület léte, mi mindent elkövetünk, hogy megadjuk ennek a módját” – fejtette ki Ipacs Lászlóné Magyarkúti Éva, aki hozzátette, a közelmúltban bemutatott, az újpesti labdarúgás 125. évfordulójára rendezett szabadtéri kiállítás is bizonyítja, hogy jó kezekben van a klub története.

Az egykori kajakozónő, az „UTE szíve” legutóbbi portréja az Újpesti Napló XVI. évfolyam 21. számában jelent meg.

Besztercey Judit

, , , ,