Jól halad a felújítás, még az ősszel befejeződhet az útépítés

  •  
  •  
  •  

Célegyenesbe ért a Rózsa utca felújítása, már mindenhol megújult a teljes útburkolat az Árpád út és a Görgey Artúr út közötti szakaszon. Az Árpád úti csomópont átépítése után várhatóan még no­vemberben befejeződik a korszerűsítés.

Utolsó üteménél tart a Rózsa utca rekonstrukciója. A helyszíni kiviteli munkák nyáron, a munkaterület június 7-i átadása után kezdődtek el, és várhatóan novemberben befejeződnek. Ezt követően kezdődik a műszaki átadás-átvételi eljárás, amely során az év végéig kijavítják, illetve pótolják az esetleges hibákat és hiányosságokat.

Ránézésre szinte kész

A projekt keretében már megépítették az útburkolat végleges kopórétegét az Árpád út és a Görgey Artúr utca közötti szakaszon, valamint nagyrészt elkészült a járdák új aszfaltburkolata is. Ugyanitt a LED-fényforrások alkalmazásával történő közvilágítás is szinte teljesen kiépült. Az autóbusz megállóhelyeknél bazaltbeton-burkolatot építettek, hogy megakadályozzák a nyomvályúk kialakulását. A kétirányú autóforgalom már a végleges helyén, az utca középső sávjában haladhat, mellette alakítják ki az irányhelyes kerékpársávot, végül pedig az útburkolat szélén a parkolósávot. Hamarosan felfestik a végleges útburkolati jeleket a megújult aszfaltburkolatra.

Utolsó simítások

A kivitelező SWIETELSKY Magyarország Kft. jelenleg a Rózsa utca Árpád út csomópont átépítését végzi, amely ennek köszönhetően biztonságosabb lesz. Az aszfaltrétegeket előreláthatóan október 10. és 20. között, két egymást követő éjszaka építik meg. A kivitelezés során telepítendő cserjéket és fákat október 15. és november 14. között ültetik el, a kivitelező a terveknek megfelelően negyvenkét fát telepít.

Kapcsolódó szempontok

A korszerűsítés során ügyeltek a csaknem vízszintes utca és csomópont csapadékvíz-elvezetésére, különös gondot fordítottak a burkolatszélek változó lejtésére, hogy a víz akadálytalanul eljuthasson a víznyelőkig. Szintén nagyon figyeltek az esélyegyenlőség biztosítására – például szegélysüllyesztésekkel és taktilis jelekkel –, ezért rehabilitációs szakmérnök véleményezte a terveket, a kivitelezés pedig az iránymutatásainak megfelelően történik.

Százmilliós spórolás

A BKK az eredetileg becsült összegnél jóval kedvezőbb áron kötötte meg a kivitelezési szerződést. A Rózsa utca korszerűsítése a tervezett 594 millió forint helyett – tartalékkerettel együtt – bruttó 397 millió forintba kerül, ez csaknem 200 millió forintos megtakarítást jelent.
Továbbra sem lehet az utca egyik oldalán sem parkolni, a gyalogosforgalmat pedig helyenként még korlátozzák. A felújítással járó kellemetlenség miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) köszöni az arra közlekedők türelmét, és további megértésüket kéri.

, , , , , ,