14
júl

Két és fél milliárd forint áfát csaltak el egy bűnszervezet tagjai

A kommandósok egyszerre 24 helyszínen csaptak le az áfacsaló bandára. Az akcióban a rendőrök találtak - többek között - hamis diplomata-útlevelet, és mintegy 125 millió forint értékben foglaltak le luxusautókat, sőt még egy jet skit is.
14
júl

A nyári szünetben is folytatódik a drogprevenciós maraton

Több fővárosi iskolában mintegy ötezer diákhoz jutott el a „Szer, ami megváltoztat” és a „Nem várt mellékhatások” című program a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezésében, a drogprevenciós maraton keretében.  A program, melynek célja a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a nyári szünetben folytatódik.
14
júl

Kánikulával indul a hét, hidegfronttal folytatódik

Kánikulával indul a hét, jellemzően 30 fok feletti csúcshőmérséklettel, majd szerdán hidegfront érkezik, többfelé várható csapadék és a hőmérséklet is kissé visszaesik. A hét végére azonban visszatér a napos-gomolyfelhős idő és a 30 fok feletti csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
12
júl

Eladná az otthoni kiskert terméseit? Így teheti meg

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség- és gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie – hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
11
júl

Lakástűzben 61-en, szén-monoxid-mérgezésben öten haltak meg az első félévben

Szén-monoxid miatt 2025 első félévében, hazánkban összesen 538 alkalommal riasztották a tűzoltókat, 55-tel kevesebbszer, mint egy évvel korábban. Mérgezést 69-en szenvedtek, öt ember életét pedig nem sikerült megmenteni. Városunkban hat hónap alatt 8 riasztás érkezett a katasztrófavédőkhöz szén-monoxid miatt, és ezekben az esetekben nem történt személyi sérülés. A szakemberek szerint az érzékelő nemcsak a fűtési szezonban nélkülözhetetlen, hanem egész évben!
10
júl

Aktív diákélet Újpesten

Megalakult az Újpesti Ifjúsági Szervezet. A cél az, hogy az újpesti középiskolás diákok valódi közösséget építsenek, megismerjék és támogassák egymást, együtt gondolkodjanak, megfogalmazzák és képviseljék véleményüket, formálják városunk ifjúsági életét.
9
júl

Közösségben a nyári szünetben!

Kézműves foglalkozás, kirándulás és múzeumlátogatás is szerepel a Rózsa Klub nyári programjában. A klub ezúttal is változatos, ingyenesen látogatható kirándulásokat és programokat kínál az újpesti iskolásoknak. A cél az, hogy a fiatalok biztonságos környezetben, közösségben, aktívan és tartalmasan tölthessék a vakáció napjait. A programokon való részvétel díjmentes, de hozzájáruló nyilatkozat szükséges.
8
júl

Idén is lehet szavazni az év madarára

Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a voksokat az év madarára. A kis poszáta, az énekes rigó és a kerti geze közül lehet választani.
7
júl

Országszerte több mint 2000 tűzoltói beavatkozásra volt szükség hétfőn kora estig

A hétfői heves viharok miatt délután hat óráig 2700 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. A legtöbb káreset Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Pest és Veszprém vármegyében, valamint Budapesten történt – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebook-oldalán.
7
júl

Jövő héten kedden lesz Bertalan Tivadar búcsúztatása

Bertalan Tivadar Kossuth-díjas festőművész, grafikus, látványtervező, író, Újpest, Budapest és Erdőkertes díszpolgára, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 2025. június 21-én hunyt el. Búcsúztatása 2025. július 15-én, kedden 11 órakor lesz a Megyeri temetőben a katolikus egyház szertartása szerint.