26
jún

Korrekt – Karácsony Gergely

Budapest főpolgármestere a várost sújtó kormányzati megszorításokról, az önkormányzatok nehéz helyzetéről, a Lánchíd felújításáról beszélt Korrekt című műsorunkban. Karácsony Gergely azt is elmondta: az elmúlt ciklusban született néhány olyan gazdasági döntés, amely nem Budapest érdekét szolgálta, ezeket az új vezetésnek kutya kötelessége átvilágítani.
25
jún

ÚKTV – Körkép – Marad a járványügyi készültség

A kormány pedig csak július közepén dönt arról, megtarthatók lesznek-e a nagyobb rendezvények, így a Szent István-napi ünnepségek. A koronavírus a hivatalos adatok szerint 130 ezer munkahelyet vitt el.
25
jún

ÚKTV – Körkép – Idén is lesz óriáshomokozó

dén nyáron is megrendezik a Nyári Sport- és Közösségi Programot, aminek keretében ezúttal is megnyílik Újpest óriáshomokozója. A labdás- és ütős játékokkal, sakk- és malomtáblával bővített játszópark 2014 óta várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
25
jún

Mozaik – Mattesz Csilla és Deli Gábor – Fejlesztés vízben és szárazföldön

Újpesten mindkettőre van lehetőség nyári tábor keretein belül is. De vajon milyen problémákon segít a hidroterápia, más néven vízi gyógytorna, vagy a TSMT, azaz a tervezett szenzomotoros tréning? Mattesz Csilla víziterapeuta és Deli Gábor, a Bóbita Okosda vezetője a Mozaik vendége.
25
jún

Mozaik – Tóth Béla – Az idén is táborozhatnak a gyerekek

Kutyás, úszó, tánc, torna, meseolvasó, angol, iskolaelőkészítő, kézműves... Csak néhány példa, milyen táborokba írathatjuk gyermekeinket. De hogy bizonyosodhatunk meg arról, hogy megbízható helyre visszük a kicsit? Mennyibe kerülnek? És mi alapján érdemes választani? Tóth Béla, a taborfigyelo.hu vezetője mondja el a jótanácsait.
25
jún

Mozaik – Dr. Balogh László – A kullancsveszélyről

Gondolták volna, hogy akár egy újpesti parkban is megcsíphet minket egy fertőzött kullancs? Tudják, mi ellen véd pontosan az úgynevezett kullancs elleni védőoltás? És mennyi időn belül érdemes eltávolítani a rovart a bőrünkből, ha nem szeretnénk, hogy a szervezetünkbe juttassa a kórokozókat? Válaszok Dr. Balogh László háziorvostól a Mozaikban.
25
jún

Művészbejáró – Venyige Sándor

Venyige Sándor a Veres 1 Színház megálmodója, igazgatója. A Művészbejáróban mesél a karantén után újranyíló színházról és a Mézesvölgyi nyárról.
24
jún

Újpesti Sport – Jurácsik Mátyás | Labdarúgás után hegymászás

Jurácsik Mátyás újpesti labdarúgó volt, de most nem a labdarúgásról lesz szó, hanem arról, hogy a kiváló sportoló hegymászónak állt, eljutott a Kilimandzsáróra 5895 méter magas csúcsára, és megy tovább is. Cél a 7 csúcs 7 év alatt.
24
jún

Már nem csak a kólájában találkozik jéggel | Újpesti Sport – Tóth Ivett

Magyarország legjobb műkorcsolyázója, az olimpikon Tóth Ivett volt az Újpesti Sport vendége.
23
jún

ÚKTV – Körkép – Illegális autólerakat

lllegálisan tárolt roncsautókat önkormányzati területen egy autószerelő Újpesten, akire hétfőn csaptak le a közterület-felügyelők, a rendőrök és a katasztrófavédők. A férfi milliós bírságra számíthat az engedély nélküli közterület-használat és a környezetszennyezés miatt.