6
jan

Helyi Érték – Vízkereszt és ortodox karácsony Újpesten (videó)

Január 6-án, vízkereszt ünnepén a nyugati-keresztények számára véget ér a karácsonyi időszak, a keleti, ortodox vallásúaknál meg éppen ekkor kezdődik. Hogy folynak a december-januári ünnepek a vallásban, a hagyományokban, kisebb közösségekben és hivatalos, egyházi minőségben? Horváth Zoltánnal, az Egek Királynéja főplébánia esperesével és Tragor Mirjanával, az Újpesti Szerb Nemzetiségi Önkormányzat elnökével beszélgetünk.
6
jan

Se áruház, se lakóház nem épülhet a Víztorony mellett 

Az Újpest Médiának az illetékesek határozottan cáfolták a híresztelést.  
6
jan

Körkép – Keleti Ágnes nevét viseli ezentúl az UTE Tornacsarnoka (videó)

A 100 éves Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a világ legidősebb élő olimpiai bajnokát köszöntötte az UTE Tornaszakosztálya szerda délután. A gyerekek szívet, majd egy 100-ast formáztak, az elkészült felvételeket pedig elküldték a híres példaképnek. A bemutató végén az UTE klubigazgatója, Őze István bejelentette, hogy a csarnokot ezentúl UTE Keleti Ágnes Tornacsarnoknak hívják.
6
jan

Felújítják a Rózsa utcát

A Budapesti Közlekedési Központ a szűkös források ellenére is nekiáll a felújításoknak.
5
jan

Nem adják el a víztorony melletti telket

Alaptalanok a közösségi médiában megjelent híresztelések.
5
jan

Szabadnapos mentők segítettek a lángoló lakás erkélyén álló apának és lányának Káposztásmegyeren

Járókelőkből szerveztek élőláncot, hogy, ha lezuhannak, elkaphassák őket.
5
jan

Két sérültje van a Hajló utcai lakástűznek

A káposztásmegyeri ingatlan teljes terjedelmében kiégett.
4
jan

Az újpesti önkormányzat továbbra is segíti a járvány miatt nehéz helyzetbe került bérlőket

Az első hullámhoz hasonlóan a vállalkozások és a magánszemélyek is számíthatnak a segítségre.
4
jan

Itt szabadulhat meg a fenyőfától – segédlet Vízkereszt utánra

Maga a polgármester is segít abban, hová tehetjük le a fákat.
30
dec

Így lesz nyitva a piac holnap és Újév napján

Rendkívüli nyitvatartás lesz érvényben.