Koncertek, irodalmi est és könyvbemutató is várja az újpestieket a magyar kultúra napja alkalmából

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

2024-ben ismét különleges programokkal ünnepli Újpest a magyar kultúra napját. A Himnusz születésének 201. évfordulója, január 22. alkalmából valamennyi művészeti és kulturális ágazat megjelenik a kerületben, természetesen ezúttal is ingyenes programok keretében – adta hírül közösségi média oldalán Bedő Kata kultúráért felelős alpolgármester.

A képzőművészet kedvelői január 19-től február 10-ig a Modern Műhely kiállítását tekinthetik meg
a Polgár Centrum – Újpest Galériában, melynek megnyitójára január 19. pénteken 18 órakor kerül sor.

Pontosan egy éve indult útjára a “Városházi Esték” programsorozat, mely akkora népszerűségnek örvend, hogy kinőtte a Városháza dísztermét, így a következő eseményre január 21-én 18 órakor az UP Rendezvénytér színháztermében kerül sor. A komolyzenei koncerten a MÁV Szimfonikus Zenekar és vendégük, Szekeres Adrien lépnek színpadra. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet ezen a linken lehet megtenni. Ugyancsak január 21-én 11 órakor az Ifjúsági Ház színháztermében lép fel a BEM Táncegyüttes Vizeli Bálinttal és zenekarával.

Január 22-én 14 órakor az Ifjúsági Házban a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett szavalóversenyen mérik össze tehetségüket az újpesti általános és középiskolai diákok. A verseny célja az anyanyelv szeretetének és ápolásának segítése, támogatása.

2024. január 22-én 19 órakor folytatódik a sikertörténetnek számító UPódium; a rendezvénysorozat immár nyolcadik estjén Háy János József Attila-díjas írót, költőt, képzőművészt és Kollár-Klemencz László zenészt, írót látja vendégül Juhász Anna irodalmár. Egy hamisítatlan zenés irodalmi estre kerül sor, melynek során beszélgetésben és előadásban megidéződnek a szereplőket összekapcsoló gyermekkori emlékek, a felnövés hangjai, történetei, a természethez és az emberi kapcsolatokhoz fűződő alkotói viszony. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet ezen a linken lehet megtenni.

Január 26-án 17 órakor a Városháza dísztermében mutatják be Dunai Ede Bene: Az újpesti mesterlövész című életrajzi könyvét. A könyv elmeséli, hogyan lett egy somogyi srácból tizenévesen az Újpest középcsatára, és miként jutott el sok munkával és akarattal a világ legjobb játékosai közé.

Február 1-én a dzsessz szerelmeseit várják egy felejthetetlen estére: a Jazz it Up következő állomásán Malek Andrea lesz a vendég. Részleteket később jelentkeznek a szervezők. Végül, de nem utolsósorban február 1-én a 122 éve született Berda Józsefre emlékezik az önkormányzat a “barangoló költő” Aradi utcai szobránál.

ÚN