Közterületet nevezhetnek el Benedek Tiborról Újpesten

  •  
  •  
  •  

Közterületet nevezhetnek el a két évvel ezelőtt elhunyt sportlegendáról, Benedek Tiborról Újpesten. Többek között erről is döntött a IV. kerület képviselő-testülete a június 22-ei ülésen.

A cél: méltó emléket állítani

A városatyák Szabó Balázs független önkormányzati képviselő kezdeményezésére tárgyalták a javaslatot, aki már nem először terjesztette a testület elé azt a, szavai szerint, “széles körű választói, civil támogatottságot élvező igényt”, hogy Újpest közterület elnevezésével tisztelegjen a 2020-ban elhunyt vízilabdázó ikon, Benedek Tibor emléke előtt.

Felszólalásában Szabó Balázs hangsúlyozta, hogy szerinte semmi akadálya nem lenne a lépésnek, hiszen a néhai sportoló Budapest díszpolgára, illetve semmiféle jogszabályi akadálya nem lenne a gesztusnak. Lehetőségként felvetette, hogy a Káposztásmegyeren megvalósuló lakópark-beruházás kitűnő alkalmat jelentene arra, hogy mielőtt több száz új lakó települne a környékre, az Íves út átnevezésével a város méltó módon rója le a kegyeletét a világhírű olimpikon előtt.

Hozzátette: tudomása van arról, hogy a család egyelőre elzárkózik a közterületi elnevezéstől, de szerinte olyan körülmények között kell rendezni a kérdést, amelyekkel a hozzátartozók is maradéktalanul elégedettek lehetnek.

A vitában Szabó Gábor képviselő hangsúlyozta, hogy ő személyesen is beszélt Benedek-Epres Pannival, aki elzárkózott a javaslattól, ezért nem került eddig napirendre a kérdés.

Nagy István, az újpesti Fidesz frakcióvezetője közölte:

“A magunk részéről támogatjuk az előterjesztést, azzal a kiegészítéssel, hogy az elnevezés akkor valósuljon meg, ha ahhoz a család hozzájárul.”

Nagy István

Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester kompromisszumos megoldással hidalta át a vita során kialakult nézetkülönbségeket, kitérve arra, hogy a kérdésben szerinte is nyomós érv a család akarata, amelyet “illő figyelembe venni”.

Trippon Norbert

A javaslat értelmében a képviselő-testület

felkéri a Közművelődési és Oktatási Bizottságot, hogy a következő ülésén állítson össze listát azokról a közterületekről, amelyek méltók lehetnek arra, hogy Benedek Tibor nevét viseljék.

A bizottságnak ezen felül meg kell keresnie a családot, hogy a beleegyezésüket kérjék.

A képviselő-testület emellett a végül egyhangúlag elfogadott javaslattal kötelezte magát arra, hogy a soron következő – előreláthatólag szeptemberi – ülésén végleges döntést hozzon a közterület-elnevezés kérdésében.

Ha pozitív eredmény születik a kérdésben, akkor a végleges határozatot majd a Fővárosi Közgyűlés hozza meg a javaslat kapcsán.

További döntések

A képviselők emellett elfogadták az észak-pesti árvízvédelmi fejlesztések és az EuroVelo6 kerékpárút hiányzó szakaszának megépítéséhez szükséges szabályzati módosításokat.

Illetve többek között döntöttek még az Íves út melletti lakópark-beruházással kapcsolatos, településrendezést érintő módosítások előkészítéséről.

, , , , , , , , , , ,