Lendületesen halad a Főtér-park építése

  •  
  •  
  •  

Nyár végére, ősz elejére készülhet el a 9000 négyzetméteren megvalósuló Főtér-park, amely a maga rengeteg zöldjével, virágaival, fáival, sétányaival, vízjátékával harmonikusan fog együtt létezni a burkolt főtérrel, a piaccal és az UP Rendezvényközponttal.

A kivitelezés rohamtempóban halad, újabb munkafolyamatok kezdődtek meg. Az építési terület, mintegy kilencezer négyzetméteréről elhordták a régi murvát, a kitermelt bontási hulladékot pedig folyamatosan szállítják el. A közbiztonságot biztosító térfigyelő kamerák és a közvilágítás vezetékeit is lefektették már.

Jelenleg a Főtér-park alapját adó földmunkavégzés zajlik tükörkiszedéssel, amely azt jelenti, hogy burkolat alatt kiszedjük megfelelő mélységben a földet, hogy később oda kerülhessen a burkolat aládolgozása. A tér déli részén megkezdődött a burkolati szegélyek kijelölése, valamint elhelyezésük is – mesélte lapunknak dr. Trippon Norbert alpolgármester.

A kivitelezés során nemsokára megkezdik a több mint 100 fa helyének előkészítését. A fahelyeket kiássák, majd termőfölddel töltik fel, hogy az ezekbe ültetett fák a legoptimálisabb környezetben kezdhessék meg a növekedésüket.

Dr. Trippon Norbert bízik abban, hogy a Főtér-park évtizedekre meghatározza majd a Szent István tér arculatát és  hangulatát, elnyerve az újpestiek tetszését.

Zajlik a kivitelezés, készül a Főtér-park!

, , , ,